Napjainkra nem nőtt látványosan az elsősorban számítógépes egereiről elhíresült tajvani gyártó árbevétele, sőt, a megtermelt és eladott adatbeviteli eszközök, digitális megjelenítők, audiócikkek (mi több, újabban fényképezőgépek és robotporszívók!) ellenértéke arányaiban kevesebb, mint a termelés mennyisége alapján gondolható lenne. Miközben megvan az igény a gyártó igen gazdag kínálata iránt, a társaság kénytelen lemondani a reménybeli nyereség egy részéről, mert nem szeretne piacot veszíteni a gazdasági és pénzügyi válság miatt mind árérzékenyebbé váló világban.
Itthon is ez a helyzet – mondta el Csórián Sándor, aki a Kye Systems Corporation színeiben tájékoztatta a szaksajtót a Genius-újdonságokról. A hosszú ideig maga is újságíróként és szakíróként dolgozott szakember örömmel közölte, hogy az általa képviselt gyártó jó érzékkel vetette meg lábát a piacon, és például a GX-jelű egereivel, billentyűzeteivel, fejhallgatóival, hangszóróival, sőt, hordtáskáival is ügyesen beékelődött a nagy vetélytársak közé. A titka: a gyors termékfejlesztés és az okosan kialakított árak. Azaz: kiváló minőséget kínál viszonylag olcsón, mindenesetre olcsóbbért, mint például a Logitech.
Bella Vision márkanéven önálló vetítőt (GPP 1000) dobott piacra a Genius. A zsebben elférő projektor kimeneti képe akár65 hüvelykátlójú lehet, és az 1 GB beépített memóriájának köszönhetően csinos kis bemutatóra is alkalmas számítógép nélkül. Társa, a BV 200-as projektor még kisebb, ugyancsak önálló memóriával, ami 32 GB-ig bővíthető kártya formájában. Természetesen ez is a LED-technológián alapul, a Power Pointon kívül valamennyi kép- és videó-formátumot támogatja. Geniusék nem titkolt szándéka, hogy mindenekelőtt az oktatás számára ajánlják e termékeiket, még akkor is, ha egyelőre még egy kicsit borsos az áruk.
Persze, a Genius igazán az egerek között érzi jól magát, bár az is igaz, hogy mostanra e mutatóeszköznek valamennyi formáját, színét, technológiáját bemutatta, újat már nemigen lehet kitalálni. Vagy mégis? A világcég idei kínálatában 73-féle egeret vonultat föl, és ha némelyek színváltozatait is beszámítjuk, jó száz tagja van az „egérhadseregnek”. A sokaságból azonban kitűnik a „tábornok”, a DX-sorozat vezeték és elem/akkumulátor nélküli egere, a DX-ECO. A lelke az elméletileg akár 100 ezerszer is föltölthető kondenzátor, ami az energiát adja a működéséhez. Igaz, egyelőre legföljebb négy órára, ám a tartozékként kapott microUSB kábellel számítógépről percek alatt újra tölthető, és máris harcképes. Hatalmas előnye és haszna a környezetvédelem, tekintettel arra, hogy az elemek és akkumulátorok korántsem barátai a természeti környezetnek. A DX-ECO nagy valószínűséggel akkor válik igazán kapóssá, ha majd sikerül legalább harmadával, felével csökkenteni a mostani árát. Akinek egyébként olcsó(bb) egérre fáj a foga, az is megtalálja a számítását Geniuséknál, igaz, egy-másfél dolláros egeret ő sem hajlandó kínálni, az mások műfaja.
A tajvani gyártó billentyűzetválasztéka a köznapi használatra szánt típusoktól a legigényesebb játékosok kívánságait is kielégítőkig tart. (A billentyűzeteket szokásos módon, általában egérrel együtt dobozolják.) A nagy újdonság a SlimStar család két tagja, a KB-G235 PPS és a LuxeMate 525 FPS jelű. Az FPS- és STG-játékokhoz ajánlott klaviatúrákról itt és itt is bővebben olvashatnak.
Örömmel jelentette be Csórián Sándor, hogy újra megjelentek a Genius fadobozos hangszórói, a többi között az SP-HF-sorozat tagjai. Ráadásul nem is drágák, viszont hangjuk kiváló. A döntött hangdoboz néhány jellemzője: egyedi tervezésű, négyszögletes bass-reflex nyílás, 2,75 hüvelykes kompozit-membrános hangszóró, 20 W-os teljesítmény az 50 Hz–24 kHz frekvenciatartományban. Ha már hangszóró, említendő az SP-i250G is, amelyet eredetileg játékokhoz terveztek, de az is örömét lel(het)i benne, aki például munka közben szívesen hallgat zenét a számítógépe mellett – akár 6 wattos hangerővel. Ennél szerényebb, 2 W teljesítményű az ugyancsak litium-ion elemmel/akkuval működő, mini USB-portra csatlakoztatható SP-i320-as. Mobil hangszóróból, dokkolóból, bluetoothos eszközből egyébként még számosat kínál a Genius…
…és persze akkor sem jön zavarba a távol-keleti kütyügyártó, ha a logójával ellátott webkamerák iránt érdeklődik a reménybeli vásárló. Katalógusa éppen két tucatot kínál még akkor is, ha szakértők szerint ez a piaci szegmens egy idő óta zsugorodik, miután a hordozható eszközök, notesz- és táblagépek, netbookok beépített tartozéka az egyre nagyobb felbontásra képes kamera. Ennek ellenére nincs hiány az egyszerű (különösen zsebpénzbarát) webcam-ből éppúgy, mint a drágább, profi használatra szánt, 100-120 fok látószögű, 720–1080p felvételre alkalmas kamerából. Érdekesség: a Genius a fix vagy a kézzel szabályozható fókuszú kamerákat részesíti előnyben az autófókuszossal szemben.
Újabban fényképezőgépeivel is igyekszik magának piacot foglalni a Genius. Meghökkentően olcsón (10 ezer forint alatt!) kínálja a G-Shot 507-es kameráját, melynek fő jellemzői: 5 megapixeles felbontás, nyolcszoros digitális zoom, 2,7 hüvelykes LCD-képernyő, SD-/SDHC-kártyával akár 32 GB-ig bővíthető, mosoly-felismerő funkció, beépített vaku, 100–400 közötti ISO-érzékenység, 640×480/30 fps videofelbontás… Mutatós karácsonyi ajándéknak látszik.
„Bátyja”, a G-Shot 1400 már csaknem kétszer annyiba kerül, de legalább kétszer többet is tud. A nagy felbontású kamera a Sony 14 megapixeles CCD érzékelőjét használja; három optikai és öt digitális zoomra képes, ellátták kézremegést gátló, pislogást kiszűrő technológiával, intelligens üzemmódban nyolcféle jelenetet ismer fel, előkompozíciós módja segít beállítani a használni kívánt hátteret, video-felbontása már HD: 1280×720, TFT LCD kijelzőjének átlója kis híján hét centiméter, és természetesen beépített vakuja is van. Sokoldalú, könnyen használható kompakt masina – fejezte be a Genius magyarországi főmunkatársa cégének karácsony előtti termékbemutatóját.