A hagyományos helyszínek mellett falusi karácsonnyal, jurtával és vegán karácsonyi vásárral is készül az adventi időszakra az osztrák főváros. A messze földön híres Christkindlmarkt karácsonyfáján november 16-án gyúlnak föl az ünnepi fények. (Nyitó kép: Art Advent a Karlsplatzon © Divina Art / M. Silveri )
A bécsi piacfelügyelethez érkezett kérelmek alapján az idén húsz helyen rendeznek karácsonyi vásárt az osztrák fővárosban. Az Ausztriából és a világ legkülönfélébb szegleteiből érkező látogatók városszerte több mint ezer standnál válogathatnak a sokféle anyagból és technikával készült kézműves termékekből, illetve szürcsölhetnek puncsot, forralt bort vagy majszolhatnak egy kis sült gesztenyét.
Új helyszín az Alm Advent a Leopoldstadtban, ahol a falusi karácsony hangulatát szeretnék megidézni a városlakók számára. Éppen ezért a csúcsidőszakokban fejenként 2 euró „kézműves hozzájárulást” kérnek a látogatóktól, hogy elkerüljék a tumultust és mindenki nyugodtan, a saját ritmusában nézelődhessen. A messeplatzi vásárban az árusok nyitott standok helyett faházakban, stubékban kínálják termékeiket, a gyerekek pedig hatalmas asztaloknál süthetnek együtt kekszet vagy készíthetnek apró karácsonyi ajándékokat. Este hét órakor pedig közös énekléssel várják a látogatókat.
A spittelbergi karácsonyi vásár © Mediadesign / Reinhard Podolsky
Huszonötödik születésnapját az idén ünnepli a spittelbergi karácsonyi vásár, ahol szinte kizárólag fenntartható termelésből származó árukat kínálnak, az étel- és italválaszték nagy része pedig bio. Ráadásul egy jurtában mongol teve-, jak- és kasmírgyapjúból készült ruhákat, kabátokat, sálakat és sapkákat kínálnak.
Igényes áruválasztéka mellett változatos zenei programja miatt népszerű a karlsplatzi karácsonyi vásár, az Art Advent, amely viszonylag későn, november 22-én nyit. Amíg a felnőttek a színpadnál a fellépőket hallgatják, addig a gyerekek puha szalmavilágban tombolhatják ki magukat vagy hajtányozhatnak.
Azoknak, akik a császári kort idéző kulisszákat szeretik, az idén is a Maria-Theresien-Platzon, a schönbrunni kastély díszudvarán felállított karácsonyi vásárokat érdemes választaniuk. Előbbi november 20-án, utóbbi november 23-án nyit. Az Am Hof karácsonyi vásárán a „nemes giccs” mellett pezsgőbár várja a látogatókat. Tizedik születésnapját ünnepli a Stephansplatz karácsonyi vására, ahol főleg Ausztriából származó kézműves termékek sorakoznak a standokon.
Téli ébredés a MuseumsQuartierban © MQ / Alexander Eugen Koller
Noha a legtöbb vásár 2019. november 15–16-án nyit, a Türkenschanzparkban már november 13-án kezdődik az idény, a MuseumsQuartier udvarán pedig már a múlt hét óta tart a „Téli ébredés”. Az Mqbis-nak nevezett pavilonokban puncsvariációkkal, forralt borral, sült krumplival, mindenféle sült kolbásszal, gesztenyével és más hasonló földi jóval várják azokat, akik a szokásos giccs nélkül is el tudják képzelni a karácsonyt. A többi között fényfestés, koncertek, curling, felolvasóestek, DJ-k és stand up-osok teszik teljessé a programot. Az első adventi hétvégén pedig több mint száz dizájner mutatja be kreációit az MQ karácsonyi vásárán, a WeihnachtsQuartierban.
Egy híján negyven koncerttel ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját a Práterben, a Riesenradplatzon megnyíló karácsonyi vásár; az Arcotel Kaiserwasser vegán karácsonyi vásárnak Heather Mills, Paul McCartney egykori felesége lesz a sztárvendége. A vegán élelmiszerek és termékek mellett három euró belépődíj ellenében számos izgalmas előadást hallgathatnak meg ennek az életformának az elkötelezettjei.
A legnagyobb karácsonyi vásár az idén is a bécsi városháza előtt található Christkindlmarkt lesz, ahol osztrák és külföldi termelők, kézművesek kínálják termékeiket, finomságaikat összesen 152 standnál. Mindig ez a vásár ad helyet az osztrák főváros karácsonyfájának, amely az idén Salzburg tartományból érkezett. A 32 méteres, 130 esztendős fenyőt két daru segítségével, szakadó esőben állították fel, a kétezer ledből álló díszkivilágítást november 16-án este fél hatkor kapcsolja fel Bécs polgármestere, Michael Ludwig és Salzburg tartományi vezetője, Wilfried Haslauer. A hatalmas fenyő közvetlen közelében található a Jézuska-színpad, ahol kórusok éneke és fúvósok zenéje teszi teljessé a karácsonyi hangulatot. Hagyományosan a városháza előtti park, a Rathauspark ad helyet a bécsi karácsonyi álomnak, a Wiener Weihnachtstraumnak, ahol igazi mesevilágba csöppennek a gyerekek körhintával, korcsolyapályával és rénszarvas-szánnal. Akárcsak tavaly, az idén is ott kanyarog majd a kézzel készített, tucatnyi betlehemi jászolból álló ösvény, és ott található a látogatók egyik kedvenc fénykép-motívuma, a kétszáz vörös szívvel feldíszített Herzelbaum. A Christkindlmarkt Bécs polgármesterét, Michael Ludwigot is újra meg újra elvarázsolja: „Ez a rendezvény hagyomány, kultúra, csillogó gyerekszemek és az együtt töltött békés idő összehasonlíthatatlan egyvelege annak a legszebb formájában. Bécs a Christkindlmarkttal a lakói és a vendégei számára egyaránt lehetőséget szeretne adni arra, hogy ebben a gyönyörű városban harmóniában, békében és szeretetben töltse a karácsony előtti időszakot.”