Economist: a nyár kevés megkönnyebbülést hoz a magyarok kötekedő miniszterelnökének

A baden-württembergi törvényhozásban az összes párt képviselői bírálták a magyarországi politikai helyzet alakulását abban a vitában, amelyet az alkotmánymódosítás áttekintésére kezdeményeztek – írja a német Die Welt. A magyar gazdaság szempontjából 2. legfontosabb német tartomány Európa-minisztere, Fiedrich úgy fogalmazott: a reform oly módon avatkozik bele a jogállamiságba, hogy az nagy aggodalomra ad okot, így az igazságszolgáltatás függetlensége, a sajtószabadság és bizonyos társadalmi csoportok alapjogai miatt. Fiedrich hozzátette: rendkívül aggályos, amikor egy kormánypárt – egy ekkora többség birtokában – saját magára szabja az alaptörvényt.
Ez olyasmi, ami nem tűrhető el egyetlen európai államban sem, ezért joggal éri kritika. A többi frakció részéről hasonlóképpen vélekedtek, a hangnem tárgyilagos maradt. Előzőleg a berlini magyar nagykövet, Czukor József a törvényhozás elnökének írt levélben döbbenetét fejezte ki a vita miatt. Mydlo Tamás főkonzul vendégként végigkísérte a stuttgarti vitanapot, majd kijelentette, hogy bizonyos fokig jogtalannak érzi a bírálatokat. Mint mondta, ahol megalapozottak a kifogások, ott Magyarország módosítja a vonatkozó szabályozást. A diplomata egyébiránt nem érzi veszélyben a tartomány és országa kapcsolatait. Szerinte éppen a vita mutatta meg, milyen fontos a beható párbeszéd – a félreértések eloszlatására.
Friedrich, a baden-württembergi tartomány Európa-minisztere ellenben azt hangsúlyozta, hogy a kritika nem a magyar népnek, vagy Magyarországnak szól. Ő is az együttműködés folytatását szorgalmazta, ideértve hogy annak keretében a barátok szóvátegyenek bizonyos dolgokat. 
A ma megjelent Economist írja: Orbán Viktor megpróbált a Zsidó Világkongresszus kedvében járni, de az eredmény vegyes. A nyár kevés megkönnyebbülést hoz a magyarok kötekedő miniszterelnökének. A Fideszt egyre inkább támadják, odahaza és külföldön egyaránt.
Az Európai Parlament illetékes bizottsága maró jelentéstervezetet tett közzé, megerősítve ily módon az erősödő aggodalmakat az új alkotmány és a hatalom központosítása miatt. A javaslat felveti, hogy az unión belül új mechanizmussal érjék el, hogy a tagállamok tartsák magukat a közös értékekhez. A Fidesz dühösen úgy reagált, hogy itt kettős mércét alkalmaznak, meg hogy a bírálók megpróbálják gyarmatosítani az országot.
Mivel Strasbourgban a fiatal demokratákat is magába foglaló Európai Néppárt van többségben, nem valószínű, hogy jóváhagyják a dokumentum ajánlásait. Ám Brüsszelben erősödik a türelmetlenség Orbán Viktorral szemben. Előzőleg a német, a dán, a finn és holland külügyminiszter szintén új eszközt kezdeményezett Barrosónál az alapvető értékek védelmében.
Az Európa Tanács Közgyűlése a jövő hónapban szavaz arról, hogy megfigyelés alá helyezzék-e Magyarországot, és ha elfogadják, akkor az uniós tagok közül a magyarok lesznek az elsők, akiknél nézik majd, hogy mennyire tesznek eleget vállalt kötelezettségeiknek. Odahaza közben felháborodást váltott ki, ahogyan a kormány gyakorlatilag államosította a dohánykereskedelmet, ideértve hogy a parlament gyorsan keresztülhajszolt egy új törvényt, amely korlátozza, hogy meg lehessen tudni, miként választották ki a nyerteseket.
Kumin Ferenc szerint szó sincs részrehajláshoz, ám mivel az államfő nem írta alá a jogszabályt, meg lehet ismerni az adatokat, de csakis a koncessziós szerződések aláírása után. Vegyes fogadtatásban részesült Orbán Viktor a Zsidó Világkongresszusban is, miután beszédében a politikus egyáltalán nem említette a Jobbikot. Utóbb ugyan Lauder elnök bocsánatot kért, mert Orbán valóban határozottan elítélte a pártot egy izraeli lapnak adott nyilatkozatban. Ám sokkal erősebb üzenete lett volna, ha Orbán ugyanezt a magyar sajtóban mondja el. 
A teljes mai nemzetközi lapszemlét itt találja, tessék kattintani!