A decemberi előzetes összefoglaló után most a részletes jelentés is megjelent. A nettó árbevétel szerinti 50 nagy, hazai vállalatot, öt-öt nagy biztosítót és bankot elemez a WWF Magyarország és a Denkstatt közös tanulmánya. A kutatással szerették volna kideríteni, hogyan teszik közzé a vezető hazai vállalatok az éghajlatváltozással kapcsolatos céljaikat, stratégiáikat és tevékenységüket.
Vaszkó Csaba, a WWF Magyarország éghajlatváltozás- és energiaprogramjának vezetője elmondta: „A vállalatok mindenképpen kulcsszereplői az éghajlatváltozásnak, ez világszerte tapasztalható. A vezető cégek itthon is a legnagyobb károsanyag-kibocsátók közé tartoznak, ugyanakkor értékláncaikon, beszállítói láncaikon keresztül rendkívül sérülékenyek az éghajlatváltozás hatásaira. Elemi érdekük tehát a foglalkozás az éghajlatvédelemmel.
Rendkívül hatékonyan képesek elérni és befolyásolni a társadalom több szereplőjét, a fogyasztókat, termelőket, beszállítókat, döntéshozókat vagy a befektetők széles csoportját. Ezért is alapvető, hogy a vállalatok itthon is komolyan vegyék az éghajlatváltozás elleni küzdelmet és elinduljanak a hazai gazdaságot a mostaninál tudatosabb, fenntartható jövő felé vezető pályán.”
Az eredmények szerint a vizsgált vállalatok közül mindössze hatnak van éghajlatvédelmi célja, és mindössze kettőnek az éghajlatvédelemmel foglalkozó stratégiája. Ugyanakkor az Európai Bizottság 2015-i felmérése szerint a hazai lakosság leginkább a vállalatokat tartja felelősnek az éghajlatváltozásért, és a válaszadók majdnem fele azt gondolja, hogy a vállalatok és az ipar felelős az éghajlatváltozás kezeléséért.

