Lopakodó cenzúra mérgezi az országot – állapítja meg a MÚOSZ, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége. Legutóbb Debrecenben zárták be hirtelen a Magyar Sajtófotó-kiállítást, előtte meg a World Press Photo Kiállításra volt nehéz helyet találni a fővárosban. A MÚOSZ elnöksége felszólítja Debrecen város vezetőit, hogy állítsák helyre a szerződésben vállalt állapotot, azaz tegyék újra láthatóvá a fotótárlatot. Az elnökség egyben leszögezi: a kormány kötelessége, hogy az általa gerjesztett cenzúrahullámnak vessen véget. (A nyitó képen: a Magyar Sajtófotó-kiállítás elbontása Debrecenben; kép: Denreceni Nap.)

„Fortélyos félelem igazgat” – írta József Attila még 1937-ben. Most 2024-et írunk, s ez a fortélyos félelem újra terjed a magyar közéletben. A világ legrangosabb fotós seregszemléjére, a World Press Photo Kiállításra az idén alig akadt helyszín a magyar fővárosban, Debrecenben pedig négy nap után, sebtében bezárták a köztéri Magyar Sajtófotó-kiállítást. Felrúgva a hagyományokat, az idén egy sor állami intézmény elutasította Budapesten, hogy helyet adjon a fotós világkiállításnak.

Tavaly egy szélsőjobboldali képviselő kezdeményezésére káros hatásúnak minősítettek képeket, és korlátozták a Magyar Nemzeti Múzeumban rendezett kiállítás láthatóságát, majd e botrány a főigazgató menesztésével végződött. És bár akkor már hatodik alkalommal adott helyszínt a rangos eseménynek a múzeum, az idén erre már nem vállalkozott. Mint ahogy több más állami intézmény sem. Szerencsére a főváros még önállóan dönthet, s az ő tulajdonában lévő Biodómban lesznek láthatóak szeptemberben a világ legjobb sajtófotói.

A debreceni köztéri sajtókiállítást augusztus 13-án nyitották meg, de 17-én már le is bontották, noha a szerződés szerint szeptember 8-ig lett volna látható a bemutató. A polgármesteri hivatal a debreceni virágkarnevál iránti hatalmas érdeklődéssel és ezzel összefüggő biztonságtechnikai okokkal indokolta a bontást. A virágkarneválnak már régen vége van, ám a sajtókiállítást azóta sem állították vissza. A virágkarneválra való hivatkozás csak alibi volt, valójában ott is a cenzúra működött.

A MÚOSZ elnöksége felszólítja Debrecen város vezetőit, hogy állítsák helyre a szerződésben vállalt állapotot, a debrecenieknek is joguk van manipulációtól mentes információra.

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége felhívja a kormány figyelmét, hogy az általa (is) előidézett megfélemlítő légkör – intézményi vezetők váratlan elbocsátása, bizonytalanság gerjesztése stb. – árt az országnak, aláássa az alaptörvényben is rögzített szabad tájékozódás jogát. Szabad és sokszínű tájékoztatás, tájékozódás nélkül nincs demokrácia.