Micsoda nap! Még 12 órával később is teljesen fel volt villanyozva, amikor találkozott a konzervatív lap újságírójával. Megismételte, hogy micsoda nap, hiszen vége a liberális nem-demokrácia korszakának!  A politikus, aki élvezi, hogy fittyet hány Brüsszelre és a nyugati liberális elitre, nemcsak azért izgatott, mert jó lóra tett, hanem a saját vízióját látja megvalósulni. Öt éven keresztül ugyanis menetrendszerűen ostorozta az európai liberális politikai vezetés, ő volt a fekete bárány, a mini Putyin, akinek bevándorlás- és iszlámellenes, illetve antidemokratikus politikája az egész uniót fenyegette. Az amerikai elit szintén megfeddte. Ám most – ugyanennek a vezetésnek a rémületére – a fő áramba kerül az, amit Orbán gondol Európáról, nézeteinek középpontjában a nemzetállam és a kulturális identitás áll. 

Úgy fogalmaz, hogy a valóság áttörte az ideológia falát. Visszatérünk a realitáshoz, azaz megadjuk a tiszteletet az igazi emberek nézeteinek, gondolkodásmódjának. Nem tanítjuk őket, hanem olyannak fogadjuk el őket, amilyenek, mert ők a demokrácia alapja. Számára Trump megválasztása az Obama–Clinton-féle multikulturalizmus és a migránsok szabad mozgásának elutasítása, tehát hogy e kettő eleve jó dolog volna. Üdvözli, hogy az új elnök erős határokat akar, gyakorlatias külpolitikát képzel el, nem akar többé harcolni a Kremllel vagy a demokrácia exportjával próbálkozni. Jobb ez Magyarországnak és Európának is – mondja. Úgy gondolja, hogy tektonikus mozgás indult be, de nem az elit jóvoltából. Az emberek gondolataiban megy végbe alapvető változás, mert nem szeretik ezt a fajta liberális nem-demokráciát. Az orbáni ellenforradalom legnyomatékosabb megnyilvánulása a Brexit, de ő cseppet sem örül neki. Hiszen Magyarország stratégiai partnerét veszti el, a gazdaságban a józan ész hangját. A magyar vendégmunkások ügyében viszont eltér véleménye a brit kormányétól.  

Az újságíró úgy értékelte az egyórás beszélgetést, hogy Orbán élvezi, amit csinál. A brit kiválás másoknak rengeteg fejtörést okoz, az ő szemében azonban annak a bizonyítéka, hogy Európának meg kell újulnia, meg kell válnia a bürokráciától és a liberális ideológiától, fel kell szabadítania a földrészt, hogy az újra versenyezni tudjon Ázsiával és Amerikával. Elképzelése tökéletesen üközik az európai vezetés álláspontjával. Számára azonban a jövő a nemzeti-kulturális azonosságra épül, a földrész szerinte csakis így prosperálhat. Ellenkező esetben ugyanakkor nem lát esélyt a túlélésre. Mint kifejtette, nem a közös értékek miatt vagyunk európaiak, hanem a nemzeti, kulturális örökség és értékek miatt, és ezeket az értékeket szövetség formájában lehet összhangba hozni. Arra a kérdésre, hogy mi van akkor, ha Európa mindent elveszít és összeomlik a közös ház, úgy válaszolt, hogy ilyen a szabadság. Kockázatokkal jár. Tőlünk függ.

Kirajzottak a populisták, hogy megosszák a világot, de meg kell őket állítani – figyelmeztet a The Guardianben Timothy Garton Ash. A neves elemző szerint most Amerika esett áldozatul a nacionalisták csábításának, a liberálisoknak hosszú harcra kell felkészülniük. A populisták népfrontot alkottak, létrejött a nacionalisták internacionáléja. Abban azonban biztos a szerző, hogy a végén vereséget szenvednek a retrográd erők, de lehet, hogy a küzdelemhez ezúttal nem Washingtonban kell keresni a „szabad világ vezetőjét”.

Putyin Oroszországa már közel jár a fasizmushoz, Erdogan Törökországa gyorsan átlépi az illiberális demokrácia és a fasizmus közti vonalat, míg Orbán Viktor Magyarországa máris illiberális demokrácia. A lengyeleknél, franciáknál, hollandoknál, a briteknél és most már az USA-ban is, meg kell védeni az elválasztó vonalat a liberális és illiberális demokrácia között. 

A nemzeti nacionalista populizmusnak, mint ideológiának jellemző vonása, hogy azt állítja: a nép akaratát jeleníti meg és az felülírja a törvényen alapuló hatalom minden más forrását. Ezek a vezérek úgy állítják be, hogy csakis ők adnak hangot a nép kívánságának. Közelebbről megvizsgálva azonban kiderül, hogy a nép, talán a Volk ideillőbb kifejezés – igazából a népnek csak egy része. A többiek, köztük a muzulmánok, zsidók, menekültek, bevándorlók, feketék, az elit tagjai, a szakértők, a melegek, a romák, a kozmopoliták, és így tovább, nem számítanak. A történelemből az látszik, hogy az ilyen hullámszerűen felszínre kerülő jelenségek visszaszorításához bátorság, elszántság, következetesség, új politikai nyelv és egy sor új politikai válasz szükséges. Lehet, hogy egy nemzedéknyi idő is eltelik, amíg a végén siker koronázza a küzdelmet. 

A pluralizmust legelőször is a saját országunkban kell megvédeni. Meg kell érteni hozzá a populista szavazók mozgatórugóit, hiszen itt nem kizárólag idegengyűlölő, rasszista és nőellenes tömegekről van szó. Azután érdemi lépéseket is kell tenni. Azon kívül meg kell tartani a liberális világrend olyan fontos megállapodásait, mint a klímaszerződés vagy a szabad kereskedelmi egyezmények. Mivel Amerikában a következő elnök kiszámíthatatlan, nagyobb teher hárul a többi vezető demokráciára. Főként Európában, de másutt is. Szükség esetén meg kell védeni a balti köztársaságokat, az ukrán demokráciát, éspedig elsősorban a németek és a franciák közreműködésével. Timothy Garton Ash hajlik arra, hogy jelenleg immár Merkel a szabad világ vezetője.    

A The New York Times vezércikke arra szólítja fel Trumpot, hogy azonnal és fenntartás nélkül ítélje el a gyűlöletet, ami az egész kampányát végigkísérte, annál is inkább mivel győzelmi nyilatkozatában az ország egysége végett azok iránymutatását is kérte, akik nem rá voksoltak. Nos, rögtön az elején ilyen jó tanács volna, hogy utasítsa el a rasszista, szexista, idegengyűlölő, antiszemita és melegellenes sértéseket, fenyegetéseket és támadásokat, amelyek a nevéhez kapcsolódtak. Azoknak a nevében kellene ezt megtennie, akik támogatták a jelöltségét, és külön ki kellene emelnie, hogy az új vezetés nem fog eltűrni semmi ilyesmit. Merthogy a gyűlölet még sűrűbben tapasztalható hívei körében, amióta eldőlt a választás. És a megfélemlítés légköre csak erősödni fog. A gond az, hogy Trump kampánya a faji és etnikai nyugtalanság gerjesztésére és a megosztásra épült. Nyilatkozatai felbátorították mindazokat, akik keresik a felhatalmazást, hogy lecsapjanak a bevándorlókra, a menekültekre, kisebbségekre és mindenkire, akit fenyegetőnek találnak. Ők ugyanis érzelmeik igazolásának tekintik a politikus győzelmét. Elnökként azonban Trumpnak erkölcsi kötelessége, hogy a leghatározottabban elutasítsa az ilyen kilengéseket. Merthogy nem egészen két hónap múlva egy több mint 320 milliós országot irányít, benne mindenféle faj, etnikum és vallás képviselőivel. Valamennyiüknek joga, hogy biztonságban és méltóságban élhessen.

A Financial Times 7 tanulságot vont le Trump sikeréből; közülük az egyik, hogy túlzottak a félelmek, mármint, hogy Amerikában is beköszönt az illiberális demokrácia korszaka. A leendő elnök ugyanis nem Putyin és nem Orbán, az Egyesült Államok nem Orosz- vagy Magyarország. A politikust köti a fékek és ellensúlyok rendszere, a hatalmi ágak megosztása. Az amerikai intézmények erősek és ellenerőként hatnak majd. Az elemzés ugyanakkor azt is megszívelendő leckék közé sorolja, hogy az identitásra alapuló politika immár jellemző az egész világra kiterjedő instabilitásra. Trump arra épített, hogy a középosztály, illetve a munkásság fél a bevándorlástól és nosztalgiát érez egy elmúlt korszak iránt. Remekül kiaknázta a politikai korrektség miatt érzett dühöt, ami vonatkozik a vezető sajtóra is. További következtetés, hogy erősödni fognak a globalizáció-ellenes mozgalmak, hogy sok tekintetben nem igaz a Trump és Reagan közti párhuzam, hogy okkal nagy a bizonytalanság a leendő külpolitika körül, hogy a demokraták rettenetes állapotban vannak, és hogy a megválasztott elnöknek mostantól építő szerepben kell fellépnie.

A The Times vezércikke sürgeti, hogy az unió kétszerezze meg erőfeszítéseit a külső határok védelmére és a migránshullám megállítására, mert különben megerősödik a szélsőjobb. A földrészen mindenütt egyre jobban mérgezi a légkört az érkezett hatalmas tömeg. Ezért még sosem volt ennyire sürgető, hogy stratégiai megközelítést alkalmazzanak az ellenőrizetlen bevándorlás kezelésére. Nyomulnak a populisták, így Ausztriában, Olaszországban, Hollandiában és Franciaországban. Trump megválasztása irányadó számukra, alátámasztja azt a meggyőződést, hogy a migráció összetett kérdését még lehet oldani egy darab betonnal, azaz kerítést kell építeni az USA és Mexikó között. Ugyanez persze a Földközi-tengeren lehetetlen, ám ettől még ezek a pártok követelik, ha nem sikerül megerősíteni a külső határok őrizetét. Utóbbihoz kulcselem, hogy véget kell vetni a tömeges elvándorlásnak a Közel-Keleten és Afrikában. Ha nem, akkor a következmény Európa-szerte egy megosztott, nyugtalan társadalom lesz, amely könnyű zsákmányul szolgál a szélsőségeseknek. Illetve sok ezren fulladnak a tengerbe. A mérsékelt államoknak gyorsan cselekedniük kell, ha meg akarják őrizni szavazópolgáraik bizalmát.

Most mindenki az új amerikai elnöktől fél, pedig a hozzá hasonlatos populisták már rég jelen vannak Európában – áll a Neue Zürcher Zeitungban. Meg kell tanulni, miként lehet leküzdeni azokat az okokat, amelyek a felemelkedésükhöz vezettek.  Az, hogy egy ilyen alak, mint Trump győzni tudott, az sokat elárul a félre csúszott állapotokról a tengerentúlon. Sokan változást akarnak, mert kilátástalannak érzik az életüket, ám hogy azt éppen ő hozza el nekik, nos, az kevéssé valószínű.

Csakhogy nincs egyedül, másutt is nyomulnak, illetve már hatalmon is vannak azok, akik hasonlóképpen gondolkodnak. Orbán, Kaczynski édes ígéretekkel képesek voltak saját országukban maguk köré gyűjteni az elégedetleneket. Hatalmas lendülettel indítottak támadást a liberális jogállam ellen, és ez aggasztó. De a populisták jelen vannak a briteknél, franciáknál, hollandoknál, svédeknél, dánoknál, sőt erősödnek Németországban is. Sikerük mögött ott húzódik az arrogáns városi elit, az akadozó társadalmi felemelkedés, a sok lemaradó körzet, a vendégmunkások, illetve a máshová költöző iparágak miatt erősödő verseny. Az emberek azokat a politikusokat keresik, akik ismét biztonságot nyújtanak nekik. És ha ezt a nagy pártok nem hallják meg, akkor majd meghallják az ún. populisták.

Trump várhatóan kedvezőbben viszonyul a kelet-európai populistákhoz, mint Obama, ám Moszkvához túl kegyes is lehet – írja az osztrák Die Presse. A távozó elnök egyszer megalázta Orbánt, amikor egy lapon említette Magyarországot a Közel-Kelet legszörnyűbb erőszakos rendszereivel. Ám az nevet, aki utoljára nevet és a magyar kormányfő, amikor Trump mögé állt, a jelek szerint jobban érezte, hogy mi fog bekövetkezni.  És az elnök ezt biztosan nem fogja elfelejteni neki. Valószínűleg tetszik neki a magyar kerítés is. Azon kívül várhatóan nem figyelmezteti majd folyton Budapestet, hogy legyen liberálisabb és ügyeljen jobban a civil társadalomra, valamint a sajtószabadságra. Ilyesmivel előreláthatólag a lengyeleket sem kívánja idegesíteni, meg a többi kormányt sem, amely fütyül a politikai korrektségre a térségben. A visegrádi csoportra ezután kisebb nyomás nehezedik majd Washingtonból. Viszont a lengyelek, a baltiak és az ukránok elutasítják az oroszellenes szankciók enyhítését, a NATO leértékelését. Az orosz érdekszféra elismerése kihatna Bulgáriára, Boszniára, Montenegróra és Szerbiára is. Bosznia akár össze is omolhat, ha az ottani szerbek a vákuumot kihasználva egyesülni kívánnak az anyaországgal.

Nacionalista kísértésnek tartja a most kezdődő Trump-korszakot a Der Standard kommentárjának a szerzője, majd hozzáteszi: a legnagyobb veszély az, ha a leendő washingtoni adminisztráció lemond a nemzetközi együttműködéstől. Az elnök ugyanis teljesen egyedülálló módon úgy értékeli, hogy a nemzetközi színtéren az államok szívósan rivalizálnak egymással és csakis a saját érdekeiket követik. Ezért reflexszerűen utasítja el a liberális világrendet, amelyben az országok a közös haszon céljából együttműködnek, és amiben az USA-nak vezető szerepet kell játszania. Vagyis őserdőnek tekinti a Földet, a politikát pedig létharcnak. Számára nem létezik a nemzetközi jog. A klímaváltozást tagadja. Ráadásul véleményével nincs egyedül, mert Oroszország szintén szigorúan nacionalista irányt visz, és hasonló úton halad Kína is. Európában először a magyarok, majd a lengyelek és a britek mutatták meg, milyen kevéssé gondolják fontosnak az együttműködést és a szolidaritást. Ám ha az államok mindig csak azt nézik, hogy rövidtávon mi a jó nekik, az olyan viszályokhoz vezet, amelyek a végén mindenkire csak bajt hoznak. Ez az 1914–45 közötti időszak legfőbb tanulsága. Lehet, hogy erre azok az amerikaiak is rájönnek majd, akik most Trumpra szavaztak, csak addigra már túl késő lehet a világ többi része számára.

A Le Monde szerint hogy Orbán Viktor már nem kívánja beleírni az alaptörvénybe a betelepítés tilalmát, az olyan, mintha bedobná a törülközőt. Pénteki rádiónyilatkozatában úgy tűnt föl, hogy elismeri kudarcát, mármint hogy az alkotmány gránitjába vésse elutasítását a migránsok európai elosztásának tervével szemben. Nagyon úgy látszott, hogy nem akarja újra az Országgyűlés elé terjeszteni a kvótát elvető javaslatát. Mivel ily módon meggyengült az európai színtéren, igyekszik úgy beállítani, hogy felelőtlennek mutassa a Jobbikot, amely a legnagyobb vetélytársnak ígérkezik 2018-ban. A baloldal megosztott és nincs karizmatikus vezetője. A Fidesz jól olajozott hadi gépezetként működik, támadásait a szélsőséges riválisra összpontosítja, ezáltal maga kevésbé látszik radikálisnak. Ezzel együtt nem kizárt, hogy a kormányfő a tavasszal mégis újra előhozakodik az alaptörvény reformjával. Időre van szüksége, hogy kitalálja, mivel kompenzálja, ha kiesik a sokmillió eurós bevétel, amit a letelepedési kötvények hoznak neki. A következő időszak egy nyugati diplomata szerint döntő fontosságú lesz. A Jobbik bizonyítani kívánja, hogy a Fidesz eladta magát a pénzes külföldieknek. A másik oldalon az Orbán közeli sajtó olyan erővel igyekszik lejáratni Vona Gábort, ami csak a meghiúsult népszavazás óta jellemző.