Egymillió biztosítatlan lakás ázik – a lakásbetörések évszaka

Felhőszakadásnak azt tekintjük, amikor a rövid időn belül leeső, nagy mennyiségű és a talajszinten áramló csapadékvíz elönti az épületeket. Ilyenkor a biztosítók – kevés kivételtől letekintve – megtérítik az épületekben és az ingóságokban keletkező károkat.

Viharkár: általában az óránként 54 km-nél nagyobb sebességű szél által okozott rongálás. Ide tartozik az is, ha a vihar által megbontott tetőfedésen keresztül, a viharral együtt járó csapadék miatt beázások is keletkeznek, illetve ha a vihar által ledöntött vagy elsodort tárgyak károkat okoznak.

Mindkét esetben a legfontosabb az azonnali kármentés és a további károsodások megelőzése (pl. ideiglenes fóliás tetőfedés), illetve a károk 48 órán belüli bejelentése a biztosítótársaságoknak, amelyek általában 5 napon belül szemlézik meg a károkat. Ritkán, de az is előfordul, hogy tömeges kárbejelentés és az ott keletkezett kisebb összegű károk esetén a biztosító szakembere nem is megy ki a helyszínre, hanem telefonon egyeztet a károsulttal/biztosítottal a kártérítés (legföljebb néhány tízezer forintos) összegéről.

Tilos azonban a károsodott vagyontárgyakat (pl. az összetört tetőcserepeket) kidobni. A kárszakértő dolga ugyanis a szemlézés is.

A Biztosítás.hu arra is fölhívja a figyelmet, hogy hazánkban még több mint 1,2 millió lakóingatlannak nincs biztosítása. Az utóbbi napok rendkívüli időjárási eseményei okozta károk viszont csak biztosítással fedezhetők.

 

Betörégyakoriság családi házak esetében.Nyáron különösen sok a lakásbetörés 

A nyaralás időszaka a betörések szempontjából különösen veszélyes, a MABISZ adatai szerint 2015-ben több mint 47 ezer lakásbetörés történt. Különösen veszélyeztetett térség Közép-Magyarország, ahol tavaly betörések negyedét regisztráltak, ebből 6200-at Budapesten. A Magyar Biztosítók Szövetsége szerint egy átlagos zárral ellátott ajtót 15 másodperc alatt kinyitnak a betörők.

Egy nemrégi felmérés szerint a válaszadók 86 százaléka nyilatkozott úgy, hogy az ideális lakásbiztosítás kiterjed a betöréses lopásra is.  Egy átlagos méretű lakásra akár már havi egy-kétezer forintos díjjal köthető lakásbiztosítás, azonban előfordulhat, hogy ezek a biztosítások nem minden esetben térítenek betöréses lopás esetén. Ezért ha valaki a betörés ellen is biztosítani szeretné otthonát, akkor érdemes a biztosítás megválasztásakor erre is figyelemmel lenni.

A biztosítók tapasztalatai szerint a nyári időszak és a hosszú hétvégék idején a leggyakoribbak a betöréses lopások. A betörők leggyakrabban az ajtók, ablakok felfeszítésével jutnak be az ingatlanokba, hogy megszerezzék mindenekelőtt az ékszereket, a készpénzt, valamint az értékes műszaki cikkeket (laptop, fényképezőgép, mobiltelefon).     

Az Országos Kriminológiai Intézet által készített kutatásban betörés miatt börtönbüntetésre ítélt 139 fogva tartottat kérdeztek meg a „betörési szokások”-ról, illetve arról, hogy milyen szempontok alapján választották ki az ingatlant. A válaszokból kiderült, hogy egy „ideális” betörés átlagosan 10–15 percig tart, mert utána már megnő a lebukás kockázata. A helyszín kiválasztására hatással van a szemtanúk esetleges felbukkanása, a riasztó, a rács, biztonsági kamera, az ingatlan minősége és a könnyű ki- és bejutás lehetősége.

Egy zárt, de gyenge minőségű zárral szerelt ajtót nagyjából 15 másodper alatt ki lehet nyitni. A betörésnek sokféle módja van: ablakok, erkélyajtók befeszítése, a hengerzár-törés, a zár felfúrása, a fal-, a tető kibontása. „Teljes körű, tökéletes védelem nem létezik, a megelőzés viszont kötelező teendő.

A Magyar Biztosítók Szövetségének szakértői az idei nyaralási szezon kezdetére összeállítottak és a szövetség honlapján elérhetővé tették a betörésvédelmi tájékoztató-t.