A Bécsi Mobilitási Ügynökség (Mobilitätsagentur Wien) megbízásából készített közvélemény-kutatás szerint a két évvel ezelőttihez képest javultak a biciklisek körülményei az osztrák fővárosban. Akkor a megkérdezettek 52 százaléka érezte magát biztonságban két keréken, az idén már 72 százalékuk.

A felmérésből az is kiderül, hogy a legtöbben kerékpárúton vagy kerékpáros utcán (65%) közlekednek a legszívesebben, a kerékpársávon vagy a motoros járművek között kerekezés már sokkal kevésbé népszerű (19 és 13%).

Eltérés mutatkozott a kerékpáros infrastruktúra megítélésében is: az osztrák főváros délkeleti részében a megkérdezettek 64 százaléka nyilatkozott kedvezően, a nyugati oldalon már csak 53 százalék.

„Ez azt mutatja, hogy jó irányban haladunk, de van még tennivaló” – értékelte a felmérés eredményét Martin Blum kerékpárosügyi biztos. Mivel a sűrűn beépített nyugati kerületeket még kevés bicikliút köti össze a városközponttal, a megoldást kerékpárosutcák kijelölésében látja, ahova gépjárművek csak kivételes esetben hajthatnak be.

A közvélemény-kutatáskor azokat is kikérdezték, akik szinte soha nem ülnek biciklire. Tíz megkérdezettből egyébként négyen adtak ilyen választ. Az elsődleges ok: nincs biciklijük. A második leggyakrabban említett indoklás az volt, hogy félnek a forgalomban. Elsősorban a nők, az 50 évesnél idősebbek, valamint a belső és a nyugati kerületek lakói magyarázták ezzel, hogy miért nem ülnek biciklire.