A zaj- és károsanyag-kibocsátás nélküli járgányok kézifúró-meghajtással működnek. Az idei verseny egyik újdonsága: a hallgatók minden eddiginél többet meríthetnek a Bosch tudásbázisából és felkészülésük felügyeletéhez mentorokat, azaz tapasztalt mérnököket kaphatnak, olyanokat, akik az előző évi rendezvényeken szakértőként működtek közre.
„A profik tapasztalatai különösen hasznosak lehetnek az indulóknak, hisz’ nincs annál nyomasztóbb, mint amikor egy
gyakorlatlanságból eredő ügyetlenkedés vet véget a győzelemről szőtt álmoknak” – mondta Kakuk József, az egyik szakmai segítő, a zöld Bosch elektromos kéziszerszámok fejlesztésével foglalkozó részleg csoportvezetője. A mentorok által minden csapat biztos szakmai háttérre támaszkodhat, a mérnökök és a hallgatók között közvetlen, személyes kapcsolat alakul ki.
Egy-egy mentor tizennyolc csapatra ügyel. A négy szakember a felkészülés időszakában végiglátogatta gyámolítottjait. Külföldről is jelentkeztek versenyzők, velük telefonon tartják a kapcsolatot a Bosch-mérnökök. A folyamatos kapcsolat eredményeként az áprilisi döntőn már biztonságos, kipróbált elektromobilok mérkőzhetnek meg egymással. Ezt készíti elő a felkészülés soron következő, utolsó állomása is, az elkészült gépek átvétele, ahol egy szakértőkből álló bizottság előtt, különböző állomásokon vizsgáznak az elektromobilok. Az eseményen a járműépítő csapatok is bemutatkoznak majd, hiszen a szervezők magára a csapatra és a felkészülésük részleteire is kíváncsiak.

Horváth Attila, a verseny létrehozója, a Bosch zöld barkácsgépek üzleti egységének európai gyártási és logisztikai üzletági igazgatója kiemelte: „A versenyen nem csupán a végeredmény, hanem a résztvevők teljesítménye, és a személyes erőfeszítésekből összeálló csapatmunka is különösen fontos. Mi azt szeretnénk, ha azok a fiatalok, akik a tanulóéveik során is kiemelkedő teljesítményre képesek, már most, a felkészülésükkor olyan körülményekkel, szakszerű támogatással találkozzanak, amely elengedhetetlen ahhoz, hogy a legjobb teljesítményt nyújtsák”.
A mentori rendszer idei bevezetésének köszönhetően az eddigieknél is biztonságosabb, stabilabb és gyorsabb gépek
vehetnek részt a térség legnagyobb és legnépszerűbb Föld napi fesztiválján.
„A pályakezdők számára minden segítséget meg kívánok adni szakmai fejlődésükhöz, illetve képességeik maradéktalan kibontakoztatásához – hangoztatta Ansgar Lengeling, a miskolci Robert Bosch Power Tool Kft. gyárigazgatója. – Külön öröm számomra, hogy vezetőként az óriási népszerűségnek örvendő és idén már negyedik alkalommal megrendezésre kerülő Elektromobil versenynek mostantól aktív részese lehetek”.

