Az olimpiáról minden bizonnyal sok órán át olyan képsorokat kaphatnak a sportrajongók, mintha maguk is az események szereplői lennének. A londoni játékok egy részét ugyanis 3D-ben továbbítják a nagyvilágnak. Akinek van/lesz olyan televízió-készüléke, amelyik képes a térhatású kép- és hangmegjelenítésre, annak nyert ügye van.

Szili Krisztián, az LG Electronics Magyar Kft. regionális szórakoztatóelektronikai marketingmenedzsere újságíróknak mutatta be a dél-koreai gyártó idei Cinema 3D Smart tévékínálatát. A térhatású mozik hangulatát és élményét kínáló modellek jóformán káva nélküliek, „azért, hogy a továbbfejlesztett 3D-élmény még lenyűgözőbb legyen” – mondta a szakember. Aztán sorolta a további újdonságokat, utalván arra, hogy a készülékek okos (smart) szolgáltatásai – miközben bővült a választékuk – az eddigieknél egyszerűbben kezelhetők a példásan áttekinthető, logikusan kialakított kezelőfelületnek köszönhetően. A távirányító (Magic Remote) egyébként érzékeli a mozgást.

A sajtóbemutató házigazdája azt is elmondta, hogy az LG Electronics folyamatosan növeli eladásait, és nálunk a második legnagyobb forgalommal dicsekedhet. A keresletet serkentik az olyan újdonságok, mint a polarizált technológiát használó, tavaly megjelent Cinema 3D Smart TV. A smart és 3D-technológiát napjainkra továbbfejlesztették, és párosították a mozivásznat idéző Cinema Screen dizájnnal, aminek köszönhetően jóformán nem látható a képernyő kerete.

Szilit idézve: „A 3D képet megjelenítő Cinema-tévék által az LG a múlt év végére az LCD-televíziókkal a világpiac nyolcadát birtokolja; 24,7 millió készüléket adott el tavaly. Itthon ugyanebben az ágazatban a dobogó második fokán áll, az értéket tekintve piaci forgalom negyede az övé. Tavaly nyáron, amikor megjelent az új technológia, a megvásárolt 3D-s LCD-készülékek harmada volt LG-márkájú térhatású Cinema”.

Az LG okostévéjére szabott tartalmak (azaz népszerű hazai és nemzetközi internetes oldalak, amelyeknek megjelenését és kezelhetőségét a tv képernyőjéhez igazították) választéka is bővült.

Emellett jó néhány száz alkalmazás közül válogathat a készülék használója. Figyelmet érdemel az LG múzeum-alkalmazása, amellyel Európa híres múzeumait és galériáit tekintheti meg.

A mozgásérzékelős távirányító.A már említett Magic Remote mozgásérzékelős távirányítónak két továbbfejlesztett változata is létezik; az egyik három újdonsággal (görgetés, mozdulat-vezérlés, rámutatás) szolgálja a használó kényelmét. A másik még hangfelismerésre is alkalmas, igaz, ez utóbbi csak júniusban jelenik meg nálunk.

Mit sem érne a tévékészülék tudása, ha nem párosulna hozzá kellő tartalom. Ennek bővítéséről is gondoskodik az LG a többi között a továbbfejlesztett 2D–3D-konverzióval, illetve a folyamatosan gazdagodó 3D World alkalmazással.

Meghökkentő élményekben is részesülhettek a bemutató vendégei, a többi között a frissen kifejlesztett 3D mélységvezérléssel (3D Depth control) is, ami arra hivatott, hogy készülék kezelője a saját igénye szerint állíthatssa be a képernyőn megjelenített 3D-képek mélységét.

A Cinema 3D tévék polarizált technológiáján alapuló LG Dual Play funkció a játékos kedvűeknek kedvez: páros játékok esetén az egy képernyő virtuálisan kettővé változik egy speciális szemüveg segítségével. A készülék előtt ülők ugyanis teljes képernyőn két, teljesen különböző képet (saját játékfelületet) láthatnak. Ily módon egyidejűleg két műsor is nézhető a tévén, miután a hang is megosztható – persze fülhallgatóval.

A bemutatott újdonságok csúcsmodellje az LM960V jelű tévékészülék. A Cinema Screen formatervnek köszönhetően a képernyő kerete/kávája kikapcsolt állapotban 4,1, bekapcsolva 4,9 mm-es. A már-már mozivászon nagyságú képernyőt mutatós, kétágú, krómhatású talpak tartják. Műszaki jellemzői közül kiemelendő a Nano Full LED háttérvilágítás, az 1000 hertzes (MCI) képfrissítés, a készülék lelke, a kétmagos processzor és a vezeték nélküli internetezésre, adattovábbításra szolgáló beépített Wi-Fi-kapcsolat. A többi funkcióról az előzőekben már olvashattak. Ne feledjük: a készülék csomagolásában található négy 3D-szemüveg. Gondoltak a szemüvegesekre is, az ő kényelmüket az okuláréjukra csíptethető 3D-nézőke szolgálja, és további két szemüveg a Dual Play-hez.

Az LM960V tévét itthon két változatban (119 és 139 cm átlójú képernyővel) kínálja a gyártó 47LM960V és 55LM960V jelöléssel. A kisebbik ajánlott bruttó fogyasztói árát is elárulta az előadó: jócskán meghaladja a 600 ezer forintot.

Aki az LG moziként használható okostévéi közül szeretné kiválasztani az igényeinek és pénztárcájának megfelelőt, annak a csúcsmodellen kívül további lehetőséget is tartogat a dél-koreai gyártó. Az LM860V jelű képernyője 106 és119 cmátmérőjű.

Az LM765S CINEMA 3D Smart tv 119 és 139 cm-es változatban kínálja magát, és az említett csúcsmodellnek még kétharmadába sem kerül; igaz, tudása sem éri el a dobogó legfelső fokán állót.

A mindentudó BH9520T jelű házimozi-rendszer.Falus Viktória, az LG Electronics Magyar Kft. szórakoztatóelektronikai marketingkommunikációs menedzsere a legújabb házimozi-termékcsaládról adott összefoglaló áttekintést. A csúcsmodellben, a 9.1-es BH9520T-ben olyan egyedi fejlesztések kaptak helyet, mint a 3D Sound Zooming, a 360˚-os 3D hangtér-kiterjesztés, a felfelé sugárzó 3D hangszórók és a 3D Surround Processor. Az 5.1-es, 1100 W-os BH7520T és a 850W-os, szintén 5.1-es BH6520T Smart 3D Blu-ray házimozi-rendszerek kifinomult megjelenésükkel és elképesztő teljesítményükkel valódi élménnyé varázsolják a szórakozást. Állítólag a sarokban meghúzódó pókok is 3D-ben élvezhetik a légy zümmögését…

Az LG saját fejlesztásű 3D Sound Zooming technológia képes arra, hogy a hangzást szinkronizála a 3D vagy 3D Smart tv képernyőjén éppen futó 3D képekkel. A valós idejű 3D képmélység-elemzésének köszönhetően a hang a közeledő képpel erősödik a távolodóval halkul. Az LG szintén saját fejlesztésű 360˚-os 3D hangtér-kiterjesztésével (Sound Field Expansion) kibővíthető a 3D-s hangmező mérete, nagyobb lesz az optimális hallgatási tér (Audio Sweet Spot) és a néző az események középpontjába kerül, bárhol üljön is a helyiségben. A 3D-hangzást ugyanis a felfelé sugárzó 3D hangszórók teszik teljessé, amik az egész teret hanggal töltik meg. A valósághű hangzás az egyedülálló hangkalibrációs technológiájának, a 3D Surround Processor-nak köszönhető.