Elvből vagy elvtelenségből?

Egy tehetséges szélhámos súlyos külpolitikai tévedései című írásával búcsúztatta a politikából minap távozott Sebastian Kurz osztrák exkancellárt Lendvai Pál, a Der Standard publicistája. Legfőbb megállapítása: Kurz bagatellizálta az EU és az autoriter kormányfők közötti konfliktust, amely a jogállamisággal és az emberi jogokkal kapcsolatban keletkezett.

„Na, mit kéne kitalálnunk, hogy tovább keverjük a ….t Európában? (Kép: Der Standard)

Sebastian Kurz 24 évesen lett államtitkár, 27 esztendősen külügyminiszter, és még csak a 31-et töltötte be, amikor a világ legfiatalabb kormányfőjévé avanzsált. Példátlanul gyors, viszont váratlanul rövidnek bizonyult politikai karrierjét a bécsi Kurier főszerkesztőnője – Lendvai megfogalmazása szerint – könnyek áztatta politikai nekrológban méltatta, és azt írta, hogy Kurz kancellársága alatt Ausztria újszerű módon, öntudatosan lépett fel az Európai Unióban. A Die Presse vezércikke szerint az országot most ismét el fogja kerülni a nemzetközi média figyelme – jegyzi meg a Der Standard szerzője.

Hozzáteszi azonban, hogy a rangos európai újságok inkább azt a nézetet tükrözik, amelyet Cathrin Kahlweit, a müncheni Süddeutsche Zeitung bécsi tudósítója a következőképpen fogalmazott meg:

Kurz, a magyar Orbán Viktorral és a lengyel Jarosław Kaczyńskival együtt az európai dezintegráció irányvonalát képviselte, társadalompolitikai nézeteiben pedig a keménységet a gyengékkel és az idegenekkel szemben.

A Der Standard szerzője egyetértően ismerteti a Salzburger Nachrichten álláspontját is, amely szerint az olyan nemzeti populisták, mint Andrej Babiš Prágában, Orbán Viktor Budapesten vagy éppen Janez Janša Ljubljanában, szépen egymásra találtak a bécsi konzervatív Sebastian Kurzcal.

Lendvai Pál a maga részéről nem tudja megválaszolni azt a kérdést, hogy a bukott kancellár az EU és az autoriter kormányfők között a jogállamiság és az emberi jogok ügyében kirobbant vitákat meggyőződésből igyekezett-e a valóságosnál jelentéktelenebbnek beállítani, vagy pedig taktikából, azért, hogy szavazatokat hódítson el az Osztrák Szabadságpárttól. Azt viszont állítja, hogy azok a fotók, amelyek Kurz és Janša közös szlovéniai hegyi túrázása közben készültek, vagy az a dicshimnusz, amit Orbán Viktor zengett az osztrák néppárti-szabadságpárti koalícióról, mint ami szerinte példát mutathat Európa számára – ez egyébként Strache alkancellár budapesti látogatásakor hangzott el, tizenegy nappal az Ibiza-videó nyilvánosságra kerülése előtt –, vagy pedig a barátság hangoztatása Kurz részéről olyan alakokkal, mint Aleksandar Vučić, a Moszkvához dörgölőző autoriter szerb elnök, szóval az ilyen megnyilvánulások mélységes csalódottsággal töltötték el ezekben az államokban az ellenzéket, és máshol is rontották Ausztria jóhírét.

Most pedig Bécsből Berlinbe, ha úgy tetszik, New Yorkon át.

Képes-e életre kelteni az európai baloldalt az új német kancellár? – kérdi terjedelmes cikke címében a The New York Times, abból az alkalomból, hogy ma iktatják be hivatalába a szociáldemokrata Olaf Scholzot, és ezzel hivatalosan is végleg lezárul a Merkel-korszak.

A szerző megállapítja: Scholz vissza akarja hódítani azokat a dolgozókat, akik a populista szélsőjobboldalhoz pártoltak át. Ha sikert arat, az modellértékű lehet a szociáldemokrácia számára. Választási győzelmének okát nem pusztán abban látja az amerikai újságíró, hogy Scholz meg tudta győzni a szavazókat arról, ő áll a legközelebb Merkelhez, hanem inkább abban, hogy kampányának kulcsüzenete, a tiszteletadás jó visszhangot keltett a közvéleményben. „Ezzel rátapintott a lényegre” – idézi a cikk Jutta Allmendingert, egy berlini elemző műhely szakértőjét, aki szerint sokan Merkel-klónnak tekintik ugyan Scholzot, valójában azonban vérbeli szociáldemokrata.

A The New York Times szerint Scholz győzelme az európai balközép politizálás szempontjából sorsdöntő pillanatban következett be. Az elmúlt évtizedben ugyanis ennek az irányzatnak sok olyan pártja, amely egykor meghatározta az európai politikát, csaknem teljesen idejétmúlttá vált, láthatóan híján volt az elképzeléseknek, és a munkásosztály, amely az alapját adta, nagyrészt eltávolodott tőle. Politikai energia a jobboldalon mutatkozott, különösen a szélsőjobboldalon – írja a lap, és hozzáteszi, hogy ezt látva amerikai konzervatívok rajzottak ki Magyarországra, hogy tanulmányozzák Orbán Viktor szélsőjobboldali miniszterelnök úgynevezett illiberális demokráciáját.

„Minden szempár ránk szegeződik” – idézi a The New York Times Wolfgang Schmidtet, Scholz régi tanácsadóját, aki a kancellári hivatalt fogja vezetni, és aki szerint „ha jól végezzük a dolgunkat, valódi esélyünk nyílik. Nem hibázhatunk, nem okozhatunk csalódást”.