A szerelők akár az „orruk után” is mehettek volna a balesetveszélyesen és szabálytalanul kialakított fogyasztási helyre, hiszen a mérőtől egy házilagosan kiépített csatlakozással, gumitömlőn vezették be a méretlen földgázt az ingatlanra. Az ellenőrzést a fogyasztó mindenáron el akarta kerülni, ezért a szolgáltató rendőri segítséget kért, amikor a szabálytalan vételező szinte percek alatt igyekezett – bármi áron – megszüntetni és eltüntetni a bizonyítékul szolgáló „rendszert”.
Kertek alatt, a szomszédból lopózott a saját ingatlanára, ahol egy késsel akarta elvágni a tömlőt, majd visszahúzni az ablakon annak ellenére, hogy a rendőrség által is rögzített bizonyítékok egyértelműek, egyebek között egy meleg kályha a tömlő másik végén.
A szolgáltató a helyszínen leszerelte a gázmérőt és nyomásszabályzót, egyben megtette a rendőrségi feljelentést, a rendszer megbontásáért törvény szerint kiszabható kötbért pedig kiszámlázta.
Száraz Gábor, a Tigáz Zrt. szóvivője elmondta, hogy gyakoriak az ilyen típusú szabálytalan vételezések. A gázlopások mértéke tavaly 70 millió m3, azaz két Velencei-tónyi gázmennyiségre rúgott, a kár kilencmilliárd forint. A TIGÁZ több mint 350 000 alkalommal volt fogyasztói helyen, ebből 72 000 esetben célzott ellenőrzésen, így 13 000 esetben tárt fel szabálytalan vételezést. A gázlopások fele a mérő számlálójának „visszapörgetésével”, a plomba megsértésével, hatoda mágnesezéssel, a többi pedig a mérő megkerülésével történik.