Az állásfoglalást 403 szavazattal, 177 ellenszavazat és 117 tartózkodás mellett fogadták el.
„A Parlament ma megszavazott állláspontja szerint az energiauniónak a közös energiapiacon kell alapulnia. A piaci szabályokat azonban a domináns energiaszállítóval rendelkező tagállamok megsegítésére szolidaritáson alapuló mechanizmusokkal is ki kell egészíteni” – mondta a téma cseh felelőse, Evžen Tosenovsky a Európai konzervatívok és reformerek képviselőcsoportból.
Energiaellátás több forrásból, közös beszerzés
Versenyképesebb áron kellene beszerezni az energiát, ehhez pedig az energiaforrások és a beszerzési útvonalak diverzifikálására van szükség, vélik a képviselők, hangsúlyozva, hogy „minden uniós infrastrukturális projektnek teljes mértékben összhangban kell lennie az éghajlattal és az energiaüggyel kapcsolatos uniós jogszabályokkal, illetve hosszú távú – többek között az energiabiztonságra vonatkozó – célkitűzésekkel”.
Az energiaszállítók megbízhatósága és versenyképessége lesz az energiaunió kulcskérdése, vélik a képviselők, akik egységes fellépést kérnek a harmadik országokkal az energiavásárlásról folytatott tárgyalásokon.
Hatékonyság, megújuló energiaforrások fejlesztése
A képviselők a hatékonyabb tagállami szabályalkalmazás és az éghajlati célok elérése érdekében az energiahatékonyságról, valamint az épületek energiahatékonyságáról szóló irányelv felülvizsgálatát kérik, megjegyezve: az uniós gázimport 61 százalékának nagy részét épületek fűtésére használják.
A megújuló energia nem csak az energiaimportot csökkenti, hanem a levegő minőségének javításában és a munkahelyteremtésben is hasznos, fogalmaz a szöveg. Ezért fejlesztésüknek döntő szerepet kell szánni az energiaunió kiépítése során.
Összekapcsolt energiapiac
A képviselők szerint a meglévő nemzeti és a határokon átnyúló energiahálózatot maximálisan ki kell használni az ellátásbiztonság céljából.
„(…) a villamos energia teljes mértékben integrált belső piac[án] (…) becslések szerint az európai fogyasztók 2030-ra évi 12–40 milliárd EUR-t takaríthatnának meg” – fogalmaztak a képviselők egy szintén ma megszavazott állásfoglalásban, hozzátéve: a Bizottság által javasolt, 2020-ig elérendő 10 százalékos célt további ambiciózus és tapasztalati úton megalapozott, 2030-ra teljesítendő célokkal kell kiegészíteni.
Az elfogadott szöveg itt lesz elérhető (2015.12.15.)
A plenáris vita felvételről (2015.12.14.)
EP kutatószolgálat: Energiaunió térségi és helyi szemszögből (angolul)

