A hivatal létesítését az ENSZ Közgyűlés felhívására a Magyar Köztársaság kormánya ajánlotta fel. A regionális hivatal annak a 12 központnak az egyike lesz a világon, melyik az UN-SPIDER (katasztrófa és vészhelyzet-elhárító) program megvalósításában vesz részt. Feladata, hogy segítse, támogassa a természeti és ipari katasztrófák megelőzését, illetve a bekövetkezett katasztrófákban az emberi élet és az anyagi javak mentését, valamint a katasztrófák hatásainak felmérését. A hivatal távérzékelési eszközökkel és módszerekkel támogatja valamennyi tagállam (különösen a fejlődő országok) katasztrófavédelmi tevékenységét (hurrikánok, árvizek, erdőtüzek, tengeri balesetek, földrengések, nukleáris balesetek, stb.), továbbá részt vesz a többi között NASA-felvételek feldolgozásában is. A regionális hivatal létesítését is magába foglaló okiratot február 7-én írják alá a bécsi Uno City-ben (ENSZ központ).

A gyöngyösi hivatal közvetlenül az ENSZ-nek dolgozik. Műholdas felvételeket elemez, alacsony repülési felvételeket készít és dolgoz fel hiperspektrális technikával, melyet nemcsak a UN-SPIDER hálózat, de az ENSZ valamennyi tagállama hasznosít. A hivatalnak közvetlen hozzáférése van a NASA műholdas felvételekhez, és részt vesz a katasztrófák és vészhelyzetek felderítését szolgáló programokban. Az RSO-egység (hivatalos megnevezés) bárhol bevethető a világban katasztrófa esetén az ENSZ égisze alatt. A hivatal különleges feladata a hiperspektrális műholdas felvételek kalibrációja, mely a szorgos mindennapok egyik fontos eleme (ez ma a távérzékelésben a legszűkebb keresztmetszet).

A gyöngyösi Károly Róbert Főiskolát azért választották ki erre a feladatra, mert egyedülálló tudással bír a környezeti állapotfelmérésben, például Mexikói-öböl, kolontári vörösiszap-katasztrófa, klímakutatás a sarkvidéken…

Az egyelőre hétszemélyes ENSZ-kirendeltséget felszerelték egy-egy Aisa Eagle II típusú hiperspektrális képalkotó szenzorral, fedélzeti számítógéppel, nagy pontosságú GPS/INS-rendszerrel, ASD FieldSpec spektrofotométerrel, totálmérő-állomással, GPS-bázisállomással, műholdkép-feldolgozókkal.

Az elsősorban a környezetben végbement változások mérésével és térképezésével foglalkozó hivatal része a főiskola oktatási egységének, azaz az ott tanulók is részesei lehetnek az itt folyó munkáknak, bekapcsolódhatnak az ENSZ világába. A hivatal fő célja, hogy a hallgatókat olyan szakemberekké képezze, akik a világszervezetben is megállják a helyüket, és segítse az ilyen irányú elhelyezkedésüket. Feladata továbbá az ENSZ szakembereinek továbbképzése a távérzékelés területén.

Az ENSZ Közgyűlése 2006 decemberében elfogadott állásfoglalásával (61/110 resolution) döntöttek az UN SPIDER programról. Az ENSZ minden tagállamot arra kér, hogy fejlessze és tegye elérhetővé a katasztrófa-elhárítás minden elemét támogató távérzékelési kapacitását.

Ennek egyik formája a regionális támogatási hivatalok (Regional Support Office) létrehozása, melyek hathatósan segítik a katasztrófakockázatok csökkentését, a katasztrófák elhárítását és a humanitárius feladatok végrehajtását.