Mind több az aggasztó jel a nyári építőipari céginformációs adatok között. Bár az év eddig értékelt részét tekintve még jól áll az ágazat, ám a legfrissebb havi adatok szerint a termelés már csökken, és folyamatosan romlanak a felszámolási és végrehajtási jelentések.
Az építőipar a gazdaság hullámzásainak egyik legjobban kitett ágazat. Így különös figyelmet érdemel az, hogy mi történik akkor, amikor a recesszió egyre látványosabb a világgazdaságban. A piaci és központi beruházások visszaesése erősen visszavetheti a szektor teljesítményét, még úgy is, hogy a családtámogatási politika és kedvezményes építőipari áfa egyelőre (ki tudja, meddig?) érvényes hazánkban.
Az építőipar a gazdaság egyik húzóágazatának számított tavaly, és mostanáig az idén is. A gazdaság bruttó hozzáadott értékének mintegy 6 százalékát adja az építőipar, és – a 2020-i covid-válság évét leszámítva – ez még növekedett is az utóbbi öt évben. A környezet rendkívül kedvező volt, hiszen mind a központi beruházások, mind a családtámogatási politika, mind pedig a kedvező hitelkamatok az ágazat növekedését támogatták. A hitelkamatok viszont az idén ugyancsak meredeken kezdtek emelkedni, és várhatóan az állami építőipari beruházások is csökkennek majd – javítandó az államháztartási egyensúlyt.
A termelés növekedését a múlt években követte a társas és az egyéni vállalkozások gyarapodása is. Az Opten adatbázisa szerint jelenleg 65 ezer társas és mintegy 85 ezer egyéni vállalkozás működik az építőiparban. A gazdasági hatások mellett ugyanakkor a kisadózó vállalkozások tételes adójának (a kata-nak) szigorítása is erősen befolyásolja a szektor legfrissebb céginformációs adatait.

Az építőiparban (a többi ágazathoz képest) mindig is sok volt az új és megszűnő vállalkozás, azaz az ágazatban magas a cégfluktuáció. A cégek számának általános növekedése korántsem volt mindig jellemző a területre, a múlt 2-3 évben azonban igen; 2020 eleje óta a társas vállalkozások száma 55 ezerről 65 ezerre emelkedett, az egyéni vállalkozások számának emelkedése ennél is meredekebb volt. Két és fél év alatt 64 ezerről 85 ezerre emelkedett az egyéni vállalkozások száma. Ez recessziós időszakban érdekes ugyan, de nem teljesen szokatlan, hiszen előző válsághelyzetben is megfigyelhető volt hasonló jelenség, amikor sok vállalkozó vagy éppen alkalmazott sodródott kényszerpályára, és új vállalkozások tömegei jöttek létre. A 2021. és a 2022. év ugyanakkor már inkább pozitívnak mondható az építőipar szempontjából, és a vállalkozások számának növekedése töretlennek látszik mind a recessziós, mind a konjunkturális időszakban.
Ezen az irányzaton az alapvető kata-szigorítás tudott némileg korrigálni, de az építőipari vállalkozások számának növekedése egyelőre továbbra is fennáll, mind az egyéni vállalkozók, mind a társas vállalkozások körében. Az idén júliusban 512 társas és 1042 egyéni vállalkozás jött létre, megszűnt viszont 222 társas és 611 egyéni vállalkozás. A kata-szigorítás hatására visszaesett az új egyéni vállalkozások bejegyzéseinek a száma, és érezhetően nőtt a megszűnő egyéni vállalkozások száma. Összességében azonban még mindig növekszik mind a társas, mind az egyéni vállalkozók száma, sőt az egyéni vállalkozóké gyorsabban növekszik, mint a társas vállalkozások száma. A mikro-vállalkozások számának magas száma egyértelműen megjelenik az ágazat termelésében is, hiszen az ágazat termelésének 30 százalékát adják a kevesebb mint ötszemélyes vállalkozások.
Bár az ágazatban még egyértelműen növekszik a vállalkozások száma, a termelési adatok már sokkal vegyesebb képet mutatnak. A KSH legfrissebb – júniusi – adatai alapján az építőpari termelés volumene 8,1 százalékkal alacsonyabb az előző év azonos időszakánál, és 5,5 százalékkal alacsonyabb a májusi értéknél. Tehát a júniusi kibocsátás nem sikerült túl jól a szektorban, ugyanakkor fontos azt is kiemelni, hogy 2021 júniusa egy kiugróan erős hónap volt az építőipari termelésben, így egy erős bázishoz képest mutatható ki a visszaesés. Szintén fontos kiemelni azt is, hogy a 2022. év első hat hónapjának összesített termelési volumene még 7 százalékkal magasabban van a 2021. első féléve adatainál. A 2022. június végi szerződésállomány 1,2 százalékkal magasabb, mint az esztendővel azelőtti, és ez azt valószínűsíti, hogy rövid távon még várhatóan nem lesz fájdalmas recesszió a területen.
Az Opten céginformációs mutatói között is találunk aggasztó jeleket az építőipart illetően. Az egyik nagy figyelemre méltó jelenség a felszámolások száma. Júliusban 125 építőipari társas vállalkozás ellen indult felszámolás, és az idén a havi felszámolások átlagos értéke mintegy kétszerese a covid előtt tapasztalt értékeknek. Azaz: a területen sok az új vállalkozás, de sajnos, sok a kifizetetlen számla is, így a lánctartozások kialakulásának veszélye nőtt a területen.
Látványosabb jelenség, hogy 6300 egyéni vállalkozásnál kezdődött végrehajtás júliusban, ami szintén csaknem kétszerese az addig megszokott értékeknek. Júliusban 95 társas vállalkozás kényszerült végelszámolási eljárásba, 243 cég pedig kényszertörlést szenvedett.
Összegezve: még van lendület az építőiparban, de kérdés, hogy a működők át tudják-e hidalni a keresleti oldalon várható visszaeséseket. Ha a kamatlábak sokáig magasak maradnak, akkor vélhetően a hitelezés visszaszorulása meglátszik az építőipar termelésén is. A vállalkozások számában azonban az év végéig további növekedés várható, amikorra az ágazatban működő társas vállalkozások száma 66 ezer körül lehet majd, az egyéni vállalkozások számának növekedése viszont lassul, de még így is 86 ezernél több lesz.