Értékelés

Ahány értékelő, annyi látószög. A felülnézet légypiszka, békaperspektívából szemétdomb. A metrók, az aluljárók zsúfoltsága mit sem mond a szolgálati autóval közlekedőnek. Háztartásonként mást jelentenek a statisztikai adatok, és a beszámolók. A szolgálat szó üresen kong a politikus szájából, és fáradtan törik meg a zsaruszlengben. Pedig egy az országunk, egy az alaptörvényünk, egy az életünk, egy a halálunk.

Hogy miből van sok? Értékelésből.

Gazdaságunk, közállapotunk, egészségügyünk, közérzetünk? Nem kell javítani, csak értékelni. Ráolvasás, szómágia, a hajrá Magyarországgal keverve már koktél. Kis mértékben fogyasztva kábít, nagyban már fejbe csap. Csalókák a számok, olykor rendőr után kiáltók.

De mégsem.

Nem ordítunk, vállat rándítunk. Egyre gyakoribb a visszahúzódás, az úgyis mindegy. Nem szólnak a pedagógusok, fáradtak az okmányirodák ügyintézői. Már a műtétre várók listája sem hízik, felesleges feliratkozni, a kaszás gyorsabb az orvosnál. Papíron a foglalkoztatás bővül, a térkép pedig nem szégyenkezik, hogy London és a közmunka rákerül. Nem romlik a bűnügyi mutató, az emberek belefáradtak a hiábavaló talpalásba, a jegyzőkönyv-diktálásba. Kevesebb az eset, mert a lakásbetörések, az autólopások, az utcai rablások áldozatai hallgatnak. Már nem hiszik el, hogy a károk megtérülhetnek, hogy a tettesek lelepleződhetnek. Csalódott, fáradt emberek figyelik a beszédeket, a kinyilatkoztatásokat. Hallják, hogy számok bizonyítják, szépen, irigylésre méltón élnek.

A mindennapi kenyér fogyasztóinak gyomra ilyenkor rándul görcsbe. Vakbél vagy lyuk a sok beszédtől? Mindegy. Nem diagnosztizálni kell, csak értékelni.