Az Eurotransplant-tagságról szóló dokumentum aláírása jelképnek is tekinthető, miután éppen negyven esztendővel ezelőtt, 1973. november 16-án végezték el hazánkban az első veseátöltetést – emlékezett az orvostörténeti eseményre Balog Zoltán. Az emberi erőforrások minisztere bejelentette: azáltal, hogy Magyarországot teljes jogú tagjává fogadta a szervcsere-koordinálásáért felelős nemzetközi szervezet, még több honfitársunk kaphat minden eddiginél nagyobb esélyt az emberhez méltó, új életre.
A tárcavezető hangoztatta, hogy „a modern egészségügyi ellátás legnagyobb kihívása a szervelégtelenség”, éppen ezért a mai csatlakozás életminőségbeli változással járhat az új vesére, szívre, tüdőre, májra és egyéb szervekre várók számára. Balog utalt rá, hogy hazánk tavaly előzetes tagságot kapott az Eurotransplant-szervezetben, miáltal az ekként rendelkezésre bocsátott donorszervek felhasználásával sikerült még több transzplantációt elvégezni.
A hollandiai központú nemzetközi szervezet, az Eurotransplant elnöke, Bruno Meiser elmondta: „a csatlakozással Magyarország bebizonyította, az egészségügyi ellátása biztonságosabb és jobb lett”. Szavaiból kiderült, hogy az alapítvány 46 éves működése alatt 150 ezer transzplantációt végeztek el, és a teljes jogú tagsággal a magyar betegeknek is megnő az esélyük a sikeres szervátültetésre.
Magyarország csatlakozásával az együttműködő országok száma nyolcra nő, így az Eurotransplant által kiszolgált terület lakossága több mint 134 millió főre duzzad. Magyarország és a Bécsi Orvostudományi Egyetem szilárd alapokon nyugvó közös tüdő-transzplantációs programja a jövőben is folytatódik.
Szócska Miklós egészségügyi államtitkár felszólalásából kiderült, hogy az Eurotransplanthoz csatlakozás feltételeit a betegszervezetekkel közösen dolgozta ki a tárca. Az Infovilág – a hiteles hírportál tudósítójának kérdésére adott válaszból kiderült, hogy itthon a szervadományozás „a feltételezett beleegyezés elvén alapul”. Nincs szükség tehát arra, hogy bárki is még életében hivatalosan rendelkezzék szerveinek emberi élet megmentése céljából való felhasználásáról halála után. Még pontosabban: bárkinek egészséges szervei fölhasználhatók, hacsak kifejezetten nem tiltakozott ellene.
„Két évtizedes álom vált most valóra” – jelentette ki az aláírási ceremónián Langer Róbert professzor, a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinikájának igazgatója. Az Eurotransplanthoz csatlakozással a magyar betegek esélyegyenlőséghez jutottak a gyógyulásban.
Az Eurotransplant honlapján szereplő ismertetőből tudható, hogy alapítvány (ma még) hét ország transzplantációs központjait, laboratóriumait és donorkórházait tömörítő kiszolgáló szervezet. Az Eurotransplant elkötelezett a rendelkezésre álló donorszervek lehető legjobb felhasználása tekintetében, ezért minden donorszervet, amennyire lehetséges, az annak leginkább megfelelő recipiensnek utal ki. Szervallokációs rendszere objektív, orvosi és etikai megfontolásokon alapul.
Az együttműködés nagy előnye Magyarország számára, hogy az Eurotransplant egyetlen donorjelentő rendszert és központilag kezelt várólistát működtet. Az orvosoknak és tudósoknak az Eurotransplant által nyílik lehetőségük erőiket egyesítve továbbfejleszteni a donorszervekre vonatkozó allokációs szabályokat, amelyek alapjai bizonyítékokon és orvos szakmai tapasztalatokon nyugszanak.
Napjainkban mintegy 16 ezer beteg szerepel a központi várólistán. Virtuálisan minden donorszervhez talál(hat)nak megfelelő befogadót,és megvalósulhat a tökéletes egyezés igénye azon esetekben, amikor erre szükség van. A szervek elosztásakor az Eurotransplant figyelembe veszi a donor és a recipiens valamennyi jellemző adatát, (mint például a vércsoport és az immunológiai egyezés), így javítva a transzplantációs eredményeket, hogy jobb minőségű életet nyújtson a betegeknek.
Az Eurotransplant évente 7000 donorszerv elosztását szervezi meg. A nemzetek közötti együttműködés javítja a kritikus állapotú betegek esélyeit, a kölcsönös szolidaritás elve nyújt segítséget az olyan speciális betegcsoportok támogatásában, mint a gyermekek, ritka vércsoportú, vagy szövettípusú betegek.
Magyarország és az Eurotransplant célja már az előzetes együttműködés időszakában is három speciális csoport segítése volt:
1. olyan betegek, akiknek sürgető szükségük van vese-, szív-, vagy májátültetésre
2. magas ellenanyagszinttel rendelkező, érzékenyített betegek
3. szervátültetésre váró gyermekek.
A tagállamok 72 transzplantációs központja a szervre várók valamennyi fontos adatát rögzíti az Eurotransplant központilag működtetett adatbázisában. Amint egy donorszerv elérhetővé válik, annak jellemzői hasonlóképpen megjelennek a rendszerben. Ez az a pont, amikor az óra elkezd ketyegni: a szerveket az eltávolítás után néhány órán belül be kell ültetni. Ezért mondjuk azt, hogy egy szervezet, amely a szervek elosztásáról és szállításáról gondoskodik, szó szerint életet ment. Az Eurotransplant központi ügyeletét éppen ezért jól képzett szakemberek látják el napi 24 órában.
Amikor egy agyhalott donort jelentenek, az Eurotransplant egyszerre készít valamennyi szervhez allokációs listát egy kifinomult program segítségével. Az allokáció során négy fő alapelv érvényesül: a transzplantáció várt eredménye, a sürgősség mértékét meghatározó szakértő véleménye, mióta vár szervre a beteg, illetve a résztvevő országok közötti nemzeti balansz.
Az Eurotransplant ügyeletes koordinátora ezután felajánlja annak a transzplantációs központnak a szervet, amelynek a betege a lista élén áll. Biztonsági lépésként az a centrum is kap egy ideiglenes felajánlást, amelyiknek a második helyen áll a betege. Amint a szervet elfogadta a kezelőorvos, megkezdődhet a szervkivétel és a szállítás szervezése.
A transzplantációs alapítvány üdvözli az Eurotransplant-tagságot
(MTI, 16:08) A Transzplantációs Alapítvány a Megújított Életekért elnöke üdvözöli, hogy Magyarország teljes jogú taggá vált az Eurotransplant szervezetben. Szalamanov Zsuzsa az MTI-nek hétfőn elmondta: a szervcsere koordinálásáért felelős szervezethez csatlakozással a magyar betegek csak nyerhetnek – még azzal is, hogy a Magyarországon kioperált, de különböző okokból fel nem használt szervek külföldi betegekhez kerülhetnek. A csatlakozással az elnök reményei szerint jobb, hatékonyabb lesz a kórházak donorjelentése, és fontos az is, hogy a felajánlott szerveket Magyarország el tudja fogadni.
Bruno Meiser, az Eurotransplant elnöke mond beszédet azon az aláírási ünnepségen, amelyen Magyarország teljes jogú tagságról köt csatlakozási megállapodást az Eurotransplant nemzetközi szervcsereszervezettel a szervtranszplantáció segítésére. Balról Ferdinand Mühlbacher, az Eurotransplant alelnöke. (MTI Fotó: Beliczay László)