Esély a lángok között – jótékonysági koncert hazai sztárokkal

Az „Esély a lángok között” Alapítvány hétvégi fesztiválján a neves előadók most kezdődő olyan védelmi program mellett állnak ki, amely ifjúságneveléssel és eddig nem alkalmazott technikai eszközök segítségével életeket menthet. Az alapítvány a fiatalok tűzvédelmi oktatását, új, életmentő védelmi rendszerek hazai meghonosítását, valamint alakástüzek károsultjainak, sérültjeinek megsegítését tűzte ki céljául. Az „Esély a lángok között” munkatársai azt szeretnék elérni, hogy mindenki biztonságban érezhesse magát, egy esetleges vészhelyzetből, tűzesetből pedig sérülés nélkül menekülhessen meg.

Ami a programot illeti: pénteken este három zenei „nagyágyú”, Demjén Ferenc, Somló Tamás és Horváth Charlie ad közös élő koncertet; előtte a 20 éves XL Sisters játszik. Szombaton napközben a gyermekeké lesz a főszerep. Az eseményre érkezőket az Alma együttes, a Bojtorján zenekar valamint a Musicalitas szórakoztatja meseslágerekkel. Délután a felnőtt musical-rajongókat várják a Musicalitas Társulata és neves sztárvendégei, Vágó Zsuzsi, Egyházi Géza és Sánta László. Este a 30 éves Prognózis zenekar jubileumi koncertjére és a Belmondo együttes fellépésére várják a remélhetőleg nagyszámú érdeklődőt. 

A két nap előadóitól  olyan ismert slágerek hangzanak el élőben, mint a „Szerelemvonat”, a „Jég, dupla whiskyvel”, a ”Nem adom fel”, a „Tele van a város szerelemmel”, és a „Nagy test, nagy élvezet”.