Az ESPAnet (European Social Policy Analysis Network) a szociálpolitikai elemzők és oktatók
informális hálózata. Konferenciáját minden évben más országban, többnyire egyetemeken vagy kutatóintézetekben
rendezi meg. Bécs és Oxford, Helsinki és az olaszországi Urbino is otthont adott a rendezvénynek, az idén az ELTE
Társadalomtudományi Kara Budapesten látja vendégül a nyolcadik konferencia szakértőit. Az eszmecsere az európai
szociálpolitikusok legrangosabb fóruma, szeptember 2-4. között tírtják, az ELTE lágymányosi egyetemi területén,
szervezője az ELTE Társadalomtudományi Kar szociális munka és szociálpolitika tanszék. A rendezvényt Tausz
Katalin professzor, az ELTE Társadalomtudományi Karának dékánja nyitja meg.
A 2010-i rendezvény a „Szociálpolitika és a globális válság: Következmények és válaszok” címet kapta, a magyar
fővárosba érkező szakértők az előadások és szekcióülések során a nemzetközi gazdasági válság társadalmi hatásait,
a válságra adott és adható válaszokat járják körül. Fő kérdésként a szakemberek megvizsgálják, milyen válaszokat
adnak Európa kormányai a globális gazdasági válság hatásaira, a növekvő egyenlőtlenségekre és a szegénységre;
vajon megszületnek-e a válság hatására olyan új társadalompolitikai elképzelések, amelyek nem csak gazdasági, de
környezeti szempontból is fenntartható társadalmakat hoznak létre; milyen lesz az új nemzetállam, illetve hogyan
változik az Európai Unió gazdaságszabályzó szerepe az új helyzetben?
A konferencián többnyire kis szekciókban folyik a munka, de három kiemelt előadás is szerepel a programban olyan
világhírű társadalomtudósokkal, mint Ferge Zsuzsa akadémikus, prof. Ian Gough a Bath-i Egyetemről, valamint prof.
Abram de Swaan az Amszterdami Egyetemről. Ferge Zsuzsa az újkapitalizmusban jelentkező egyenlőtlenségekkel,
Ian Gough a globális felmelegedés hatására kialakuló új jóléti állammodellel, Abram de Swaan pedig a globalizáció,
a gazdaság és a társadalompolitika egymásra hatásával foglalkozik előadásában. A szekciókban a nyugdíjrendszer, a
családtámogatási rendszerek, az egészségügy európai helyzete mellett a foglalkoztatás és a szociálpolitika viszonya
is megvitatásra kerül. A kutatók itt ismertetik a legújabb eredményeiket.
A konferencia részletes programja ezen a honlapon érhető el, előadásai már augusztus végétől ugyanonnan letölthetők.