Az Estike egy sorozat, Simkó János sorozata, amely a Facebookon jelenik meg évek óta. János válogatása a világ és magyar irodalom legjobbjait mutatja be, idézetekkel, kritikával, mulatságos, már-már elfeledett részletekkel, de esetenként zenészek, más ismert, vagy kevésbé ismerős alkotók, tudósok is felbukkannak. Az Estike a nevéből adódóan lefekvés előtti olvasmány lehet, ami persze napközben sem rossz… Valódi kultúramisszió az, amit János végez, és ezen misszionáriusi tevékenységet az engedélyével bemutatjuk az Infovilágon.
„Íme a rettenetes üres, fehér papír, amire írnom kell.”
(Hajnóczy Péter)
1942 augusztus 10-én született Hajnóczy Péter Füst Milán-díjas és Aszú-díjas író.
„Körülbelül egyéves koromig lelencházban éltem, onnan vittek el nevelőszüleim, harmincéves voltam, amikor megismertem az anyámat. Esti tagozaton érettségiztem, voltam ládázó, kabinos, szentképügynök, modell, kazánfűtő, dolgoztam kőművesek mellett, voltam betűszedő inas, szénlehordó, dolgoztam dinamittal, nyersanyagkutatásnál stb. ” – írta első kötete, az 1975-ös A fűtő fülszövegére.
*
Adoptálják. Egy Hajnóczy nevű ember. 1955-57-ben versenyszerűen úszik, 1959-től segédmunkás (úszómester, fűtő, nyomdai melós, szenesember. 1976-tól szabadúszó író, ami nem egyszerű a KMK (közveszélyes munkakerülés) lenini korában. A régi Mozgó Világ munkatársa (emlékezetem szerint névleges, pecsét kell az igazolványba); megkapja a Móricz ösztöndíjat.
Szinte soha, semmiféle irodalmi felsorolásból nem hagyható ki ma már. Annak ellenére nem, hogy bármilyen általános viszonyok közt találkozunk írásaival, lenyomja az embert a sárba. Ha eleve sárból olvas a kedves olvasó, a fenekére. Leggyakoribb jelzői a „dermesztő, remekmű, komor, halálra szánt, alkoholizmus, hideg, 39 évesen elhunyt, érzelemmentes, felkavaró, ideggyógyintézeti, ápolatlan, zseniális, kegyetlen”.
Valóban az. A szerelme is kegyetlen. Humora is. Az áthangszerelt állatmesékben a szorgalmas hangya elküldi a francba La Fontaine-t, mert amíg ő beleszakad a robotba, a tücsök meghívást kap a párizsi Conservatoire-ba. A mély irodalomtörténet néha ugyan meg-megjegyzi, hogy nem teremt szintézist a létező (félkommunista, félnihilista, félagyatlan) világ és az általa preferált alkohol közt, minthogy a mély irodalomtörténet számára az író smafu, ha az író nem teremt szintézist, azt kedvelik, ha jól látható a fejlődés íve: tézis, antitézis, szintézis.
Az hiányzott volna, más se. Amikor a Mozgó Világban egy megrendítő méretű munkásosztálybeli szarhurka látványos felvezetésével megteszi – Ösztönző elem címmel –, valami ál-szakszervezeti följelentésre-tiltakozásra bezúzzák a folyóiratot. Van is nagy móka és kacagás. A magyar szakszervezet –. Gáspár Sándor SZOT elnök elvtárs harcos vezényletével – keményen kiáll a munkásosztály erkölcsei és érdekei mellett. „Magyar munkás nem szarik akkorát, hogy ne csússzon le a lyukon.”
Óvatosan szétnézek, merre dobjak hátast, amikor eszembe jut a filmes adaptáció. Miközben tudom. Ezerszer bebizonyosodott, az adaptáció, ha az olvasó a fejében filmezi az olvasott prózát, közelébe sem juthat. Tíz éve nem ültem be moziba. Néhány éve – kényszeresen – mégis. Látni akartam Dr. Horváth Putyi Hajnóczy-filmjét, olyan szépen beszéltek róla. Besétáltam a csapdába. Láttam A halál kilovagolt Perzsiából-t. Bár ne tettem volna.
Az író attól író, hogy hat. Lehet attól is, hogy szintézist teremt, de leginkább falhoz veri az embert. Végigcikáz a bordáin. Átveszi a hatalmat. (…)
A cigarettamennyiséget a következőképpen csökkenti. Rágyújtana, de mindig csak a következőre, a másodikra. Így szól az orvosi verdikt. Akaraterőpróba. Az orvosok ezt nagyon értik. A következő (második, harmadik, ötödik) ingernél felcammog a heverő macskák mellett a napsütötte lépcsőn a szobába. Ott a cigaretta. Visszajön, leül egy szállal. Szájába veszi, lerakja, gyűrögeti. Vár. A következő erős ingernél újra feláll, a gyufa valahol hátul, a lugasból nem látszik. Egy gyufaszálat hoz, az asztalon lévő üres doboz oldalán meggyújtja, óvatosan, a széltől óvva a cigaretta végéhez illeszti, beleszív.
(Onagy Zoltán)
*
Hajnóczy Péter
A HANGYA ÉS A TÜCSÖK
A novemberi szél a zörgő faágakról éppen az utolsó fonnyadt-száradt leveleket tépte le, amikor az erdőszélen találkozott a tücsök és a hangya. A hangya kicsit kopott, naftalin szagú, de panofixbéléses télikabátot viselt –júliusban vette leszállított áron a Bizományi Áruházban, akár a vízhatlan síbakancsát -, a tücsök viszont láthatóan didergett vékony és béleletlen vászondzsekijében. A tücsök zsebre dugott kézzel álldogált, mert kesztyűje sem volt.
–Jó napot, tücsök szomszéd –mondta a hangya.
–Ahogy elnézem, nem izzad bele a kabátjába…
–Bizony, hideg van, hangya szomszéd –válaszolt vacogva a tücsök.
–Ez a szél az ember csontját is átjárja…A hangya megigazgatta bőrkesztyűs kezével a sálat a nyakán.–A feleségem kötötte –mondta.
–Ügyes asszony: nézi a televíziót és közben mindig köt vagy horgol valamit. Maga, úgy tudom, nőtlen és albérletben lakik…
–Hát igen –bólogatott a tücsök -, tudja, én mindig csak hegedülgetek, másra nemigen marad idő…Cigarettásdobozt kapart elő a zsebéből, és odakínálta a hangyának.
–Köszönöm –rázta a fejét a hangya. –Több mint három hónapja, hogy leszoktam a dohányzásról. Nemcsak haszontalan, az egészségre káros szenvedély ez, de pénzbe is kerül. Egy doboz cigaretta árából megreggelizhet vagy megvacsorázhat a magamfajta kétkezi munkás. –Megköszörülte a torkát.–Úgy tervezzük a feleségemmel, hogy jövőre nagyobbra cseréljük a lakást. Központi fűtés, telefon, közvetlen földalatti járat a szemétdombhoz…A tücsök cigarettára gyújtott.–Aki nyáron hegedül, míg mások megfogják a munka végét, hogy vigyék valamire az életben..
.–A hangya megcsóválta a fejét. –Talán azt gondolta, kedves tücsök szomszéd, hogy ebben az évben nem is lesz tél?
–Egy hét múlva elutazom –mondta a tücsök -, csak úgy május felé jövök haza…
–Elutazik? –csóválta a fejét a hangya. –Valami rokoni meghívás, kedves szomszéd?
–Nem járok én vendégségbe –mondta a tücsök -, csak hegedülgetek otthon, gyakorlok…
–Elárulná, hová utazik? –mosolygott rá a hangya.
–Párizsba –mondta a tücsök.
–Párizsba?A hangya kerekre tágult szemmel a tücsökre meredt.–Tréfál, kedves szomszéd? –kérdezte kissé emelt hangon. –Miből telne magának arra, hogy Párizsban töltse a telet?
–Meghívtak…a Conservatoire…–mondta a tücsök. –Hangversenyeken hegedülök…A hangya a földre szögezte a szemét, hallgatott egy darabig, aztán kérlelő hangon megszólította a tücsköt:
–Tekintettel a régi ismeretségre…elintézne egy számomra fontos ügyet?
–Kérem, nagyon szívesen…–biztatta a tücsök –csak mondja, szomszéd úr…
–Arra kérném – mondta a hangya -, hogy Párizsban keresse fel La Fontaine urat, és mondja meg neki, hogy nyalja ki a seggem.
(Forrás: Hajnóczy Péter: A fűtő. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1975.)
*
„Ha volt s marad ködlovagja a 70-80-as években kibontakozó irodalmunknak – búcsúztatta a harminckilenc évesen meghalt írót Mészöly Miklós -, Hajnóczy Péter mindannyiunk közül az élen fog maradni.”
