Szélfútta akadémikusokat emleget a nemzet sámánja

Orbán eddig a „romkocsmák félhomályában merengő bölcsészeket” emlegette, most már a „szélfútta akadémikusokról” beszél, hogy ne azok „és egyebek” mondják meg, mi a helyes, hanem a nép által megválasztott politikusok.

Eddig is jól jártunk azzal, s rengeteget profitált az ország abból, hogy a „szélfútta akadémikusok és egyebek” helyett mindenben, gazdaságban, oktatásban, egészségügyben, tudományban, kultúrában stb. „a nép által megválasztott politikusok” mondták meg, mi a helyes, így aztán pompásan élünk, robog a gazdaság, prosperál a hazai egészségügy és a világ élén ott a magyar oktatás. Nem is sorolom tovább!

De mégis, én ennél a lábszagú, populista szövegnél egy pillanatra megállnék. Ha nem „széllelbélelt” akadémikusokat akart mondani Magyarország nemzeti sámánja, vagyis nem üresfejű, komolytalan, léha, mitugrász alakokként kívánta szóba hozni a szakmájukat agytevékenységükkel abszolváló embereket, akkor a „szélfútta” jelző valami olyasfélét jelent, hogy ezek az innen-onnan szalajtottak épp olyanok, mint az utcai szemét, amit összevissza fúj a szél, dobál innen oda, onnan emide, egészen addig, amíg nem jönnek az utcaseprők meg a nagy kukásautó, s el nem szállítják az egész koszrakást valamelyik szeméttelepre.

Kétségtelenül szép és hízelgő metafora, ami sokat elárul nem csupán az összehasonlításban szereplő elemekről, hanem azok használójáról is.

Kérdezhetném Magyarország nemzeti táltosától, hogy nem akar-e inkább egy kényelmes díványon elnyúlva erről beszélni, valamiféle „szélfútta” szakember rendelésén, ám inkább csak jelzem, hogy valamiért az őrültek szeretik a szelet emlegetni, de azt nagyon! Az ember pszichéjét tán legjobban ismerő Shakespeare-nél például az őrület felé tartó Lear király üvölti vadul, hogy

„Fújj, szél, szakadj meg, fújj, dühöngj! Vihar, / Felhő, omoljatok le, míg a tornyot / S a szélvitorlát elsüllyesztitek!”

vagyis saját csalódása és tragédiája okán a világ apokaliptikus pusztulását reméli. Vagy ott van a saját kegyetlensége, gonoszsága és álnoksága által őrületbe zuhant Macbeth, aki szintén egyfajta apokaliptikus vég után vágyódva így ordít:

„…s óhajtom, / Hogy a világ ízzé-porrá szakadjon. / Szélvész, dühöngj!”

De miután Magyarország nemzeti táltosa keresztény ember, ezért felhívom a figyelmét az Efezusiaknak írott levélre, ahol Pál apostol a szelet a megtévesztő tanítással és az álnoksággal hozza összefüggésbe:

„megtévesztő emberi tanítás és a tévedésbe ejtő álnokság minden szele ide-oda hány és tovasodor.” (4,14)

S ha itt tartunk, jó, ha tudatosítja magában a kereszténységére oly buzgón hivatkozó nemzeti táltos, hogy a szélnek nem ő maga, hanem az Isten parancsol (Zsolt 135,7).

Így aztán ne csodálkozzék, ha a szél nem a „szélfútta akadémikusokat” söpri majd el az útjából, hanem valaki mást, s vele együtt más szemeteket.