(Strasbourg, LJ) Strasbourgban beindult a törvénygyár, az Európai Parlament kedden olyan tempóra kapcsolt, mintha egyszerre akarná megoldani a következő évtized költségvetését, a jogállamisági vitákat és a világ majdnem összes politikai nézeteltérését – még ebédszünet előtt.

A főszereplő kétségtelenül az Európai Unió következő hosszú távú költségvetése (2028–2034), amely körül kirajzolódnak a klasszikus törésvonalak. A néppárti–liberális tengely erős, stratégiai beruházásokra képes költségvetést szeretne, különös tekintettel a védelemre és a versenyképességre. Velük szemben a szocialisták és a zöldek inkább a társadalmi kiadások, a klímavédelem és a munkavállalói jogok erősítésére helyeznék a hangsúlyt. A jobboldali, szuverenista frakciók pedig legszívesebben visszavennének a közös kassza ambícióiból és a méretéből is.

A szavazás a következőképpen alakult: 370 szavazattal, 201 ellenében és 84 tartózkodás mellett elfogadott időközi jelentésében a Parlament az uniós bruttó nemzeti jövedelem 1,27 százalékának megfelelő nagyságú költségvetést irányoz elő a 2028 és 2034 közötti időszakra, nem számítva az Európai Uniós Helyreállítási Eszköz (NGEU) miatti adósságtörlesztés költségvonzatát.

Az Európai Bizottság 2025. júliusi eredeti javaslatához képest ez a pénzügyi keret mintegy 10 százalékos növelését jelenti. A többletforrások egyenlő arányban oszlanának meg az Unió prioritásaihoz rendelt három fő költségvetési fejezet között (az ügynökségek és az adminisztráció kiadásait nem növelnék), illetve enyhítenének az inflációs nyomáson.

Ha a költségvetés a hideg számokról szól, a beleegyezésen alapuló erőszakdefiníció már sokkal inkább az érzelmek terepe. A baloldali és liberális képviselők egységes uniós szabályozást sürgettek, amely egyértelművé tenné: a beleegyezés hiánya önmagában elegendő a nemi erőszak megállapításához. A néppárt ebben megosztott, míg a konzervatív és radikális jobboldali képviselők többsége szerint ez a kérdés nemzeti hatáskörben kell maradjon. A vita hangneme ennek megfelelően: kevésbé technikai, annál inkább világnézeti.

A 447 szavazattal, 160 ellenében és 43 tartózkodás mellett elfogadott jelentésben az EP-képviselők felszólítják azokat a tagállamokat, amelyek továbbra is a nemi erőszak kényszerítésen vagy erőszakon alapuló fogalom meghatározását alkalmazzák, hogy jogszabályaikat hangolják össze a nemzetközi normákkal (többek között az EU által 2023-ban ratifikált isztambuli egyezménnyel), illetve szorgalmazzák a megfelelő támogatást és védelmet az áldozatok és a túlélők számára Unió-szerte. A Parlament szerint a hallgatás, az ellenállás hiánya, a nemleges válasz hiánya, a korábbi beleegyezés, a korábbi szexuális magatartás, illetve bármely jelenlegi vagy korábbi kapcsolat nem értelmezhető beleegyezésként. 

„Könnyebbnek” tűnő téma volt az állatvédelem – bár ez is gyorsan komollyá vált, amikor a szigorúbb szabályozás és a gazdasági terhek kérdése kerül elő. A képviselők a kutyák és macskák uniós szintű védelméről vitáztak, miközben a háttérben ott húzódik a megszokott dilemma: hol ér véget a szükséges szabályozás, és hol kezdődik a túlzás? Itt a következő lett az eremény: az unióban ezentúl minden kutya és macska számára kötelező lesz a mikrochip-beültetés és nyilvántartásba vétel, a „túlzott fizikai jellemzőkkel” rendelkező kutyák és macskák tenyésztését megtiltották a képviselők. A mostani döntésnek azért van komoly jelentősége, mert az EU polgárainak körülbelül 44%-a tart háziállatot, és 74%-uk szeretné, ha azok védelme hatékonyabb lenne

A digitális tér sem marad ki: a Digital Markets Act végrehajtása kapcsán ismét reflektorfénybe kerültek a nagy technológiai cégek. Egyesek szigorúbb fellépést sürgetnek, mások óvatosságra intenek – mintha Brüsszel és a Szilícium-völgy közötti viszony egyszerre lenne stratégiai partnerség és óvatos sakkjátszma.

És persze ott vannak a jogállamisági viták, amelyek rendszerint garantálják a politikai hőfok emelkedését. Itt már nem csupán elvekről, hanem konkrét országokról és konkrét vádakról esik szó – Magyarország erősen érintett ezekben a vitákban. Ami az egyiknek „kritikus megjegyzés”, a másiknak „politikai támadás”, a határvonal pedig sokszor nézőpont kérdése, persze a kirívó esetekben a többségi döntés követi az uniós elveket.

Összességében a vita jól mutatja az Európai Parlament működésének lényegét: több mint hétszáz képviselő próbál egyszerre közös irányt találni olyan kérdésekben, ahol még az alapvető célok sem mindig esnek egybe. A kompromisszumkeresés így nem mellékszál, hanem maga a történet. És hogy sikerül-e? Nos, ez az a kérdés, amelyre Strasbourgban általában csak a szavazások után derül ki a válasz – addig marad a vita, a retorika, és a politikai koreográfia.