A GYSEV Zrt., valamint a régió hat Volán-társaságát tömörítő ÉNYKK Zrt., az autóbuszos, illetve vasúti személyszállítást végző társaságok vállalják, hogy tevékenységüket összehangoltan, egymás működését erősítve végzik. A megállapodás alapja az az együttműködési szerződés, amelyet a GYSEV Zrt. és a Vasi Volán Zrt. 2012 novemberében kötött. Ennek eredményeként mára megvalósult a közös jegyértékesítés és utastájékoztatás Körmenden. Püspökmolnári és Szombathely között pedig bevezették az autóbuszos és vasúti közlekedésre is feljogosító kombinált bérletet, amely rendkívül népszerű az utasok körében.
A mostani megállapodás kiterjed a többi között a közös beszerzési lehetőségek feltérképezésére, a menetrendek és vágányzárak egyeztetésére, ügyfélkapcsolati pontok létrehozására, az utastájékoztató rendszerek összehangolására, valamint új, kombinált utazási lehetőségeket biztosító termékek kidolgozására.
Az Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. közös irányítása alatt működnek Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Zala megye Volán-társaságai. A központ székhelye Szombathely. Az ÉNYKK. a régióban autóbuszos közösségi közszolgáltatást nyújtó Volán társaságok (Bakony Volán Zrt., Balaton Volán Zrt., Kisalföld Volán Zrt., Somló Volán Zrt., Vasi Volán Zrt., Zala Volán Zrt.) többségi tulajdonosa. A régió Volán-társaságai 2015. január 1-jétől beolvadnak az ÉNYKK Zrt.-be.