Friss sajtóhír szerint Daniel Cohn-Bendit európai parlamenti képviselő, egykori 68-as aktivista és Ulrich Beck kezdeményezésére sok százan írták alá a „Mi vagyunk Európa” kiáltványt. Magyarországról az elsők közt csatlakozott a volt magyar 68-asok közül Demszky Gábor volt főpolgármester, Magyar Bálint, Haraszti Miklós, Hodosán Róza. A petíciókat általában aláírók közül pedig Esterházy Péter, Fischer Iván, Iványi Gábor, Schiff András és a Nobel-díjas Kertész Imre.

Az aláírók ezen a honlapon fejtik ki, hogy az önkéntesség eszközével kívánják „feje tetejéről a talpára állítaná az EU-t”. A kezdeményezés első pillantásra talán politikailag kicsit egyoldalúra sikeredett. Mintha a liberális értelmiség ragadná magához az önkéntesség vélt / remélt tömegmozgalmának eszközét egy újabb, 68-ra emlékeztető tiltakozási hullámmá?

„Ne felejtsük azonban el, hogy az európai önkéntesség alapja a II. világháború utáni francia–német megbékélés eszköze volt, amelyet a két  konzervatív politikus, De Gaulle francia elnök és Adenauer német kancellár emelt az állami megbékélés egyik eszközévé” – mondta Reicher Péter, a Magyar Önkéntesküldő Alapítvány elnöke, a Nemzetközi Önkéntesküldő Szervezetek Szövetségének elnökségi tagja. „Ebből a megközelítésből minden olyan kezdeményezésnek létjogosultsága van, amelyik az egységes európai önkéntesség felépítését és fejlesztését célozza meg.”

A valódi önkéntesség értékek mentén jön létre. A pipafaragók, az agárfuttatók, a betegápolók, a gyermeksegítők, a természetjárók a közösen kialakított társadalmi elfoglaltság közös gyakorlása céljából áldoznak rendszeresen idejükből, vagy nyújtanak egyéni anyagi adományt. Hogy is lehetne elképzelni egy angolszász természetjáró klubban, hogy valaki csak jobbról, más pedig csak balról mászná meg a hegyet?! Az önkéntesség az egyéni motiváció és áldozatkészség alapján nem valami ellen van, hanem valamilyen értéket teremt. Az önkéntesség az értékek építése mellett segít a társadalmi megbékélésben, a békés építkezésben, a tolerancia megértésében és gyakorlásában. Az önkéntesség a társadalom toleranciaszintjének legjobb mérőeszköze.

„Magyarország előtt a rendszerváltozás óta nyitva van az út, hogy segélyeket fogadó országból donor országgá váljék, anyagi, de még inkább szellemi értelemben – magyarázza Reicher Péter. – A szociális egyenlőtlenségek és társadalmi különbségek leküzdésének egyik fontos eszköze az önkéntesség. Az önkéntesek saját idejüket, lelkesedésüket, munkájukat fordítják arra, hogy segítsenek a miénknél is hátrányosabb helyzetben lévő országok társadalmainak, ezáltal közelebb hozva egymáshoz a különböző gazdasági és szociális hátterű embereket, társadalmi csoportokat. Meggyőződésem: egy társadalom fejlettségét az is jól mutatja, hogy tagjai mennyire tartják fontosnak a rászoruló társadalmak segítését, problémáiknak kezelését. Noha hazánkból is évről-évre egyre több fiatal vesz részt szakmai és társadalmi felelősségvállalásból, segíteni akarásból külföldi fejlesztési programokban, a magyar társadalom egésze, sajnos, az elmúlt 22 év alatt még nem billent át teljesen a tudatos donor állapotba. Még mindig jobban szeretünk kapni, mint a sajátunkból adni.”

Holott számos európai ország külön-külön már régen felismerte: az önkéntesség támogatása nemcsak társadalmi, hanem gazdasági érdek is. Angela Merkel (konzervatív) német szövetségi kancellár 2008-ban, David Cameron (konzervatív) brit miniszterelnök 2010-ben hirdette meg, hogy a gazdasági recesszió elleni egyik leghatékonyabb fegyver, ha társadalmuk humánerőforrás-tőkéjének szolgálatában államilag támogatják évente tízezer német,  illetve a meglévőnél hatezerrel több angol fiatal külföldi munkáját egy éven át. Olyanokét, akik a szegénység elleni világméretű küzdelemben, vagyis az ENSZ Millenniumi Fejlesztési Célok mentén meghatározott kezdeményezésekben vesznek részt.

Magyarországon tavaly, az önkéntes tevékenységek európai évében, a magyar EU-elnökségnek is köszönhetően kapott nagyobb nyilvánosságot és társadalmi támogatást az önkéntesség hazai témaköre. Gondoljunk csak a kötelező önkéntesség jogszabályba foglalására, vagy a TÁMOP keretében kizárólag az önkéntesség elterjesztésére kiírt nem csekély értékű pályázatokra. Nem kis irigységgel nézik önkéntes törvényünket a külföldiek, és a civil szervezetek csak bámulják az 1%-os adófelajánlási rendszerünket. Az elmaradásunk egyelőre még abban áll, hogy a társadalomból még hiányzik a kellő családi tőke, a kiegyensúlyozott értékrend és a hozzá párosuló évszázados tolerancia. Vagyis: a mai magyar társadalom még sok esetben a túlélésért küzd a fejlődő országokhoz hasonlóan, vagyis még nem érte el a társadalmilag kívánatos donor lelkiállapotot. Ez még várat magára.

A hazai önkéntes munka állami megbecsülési szintjének lehetőségét jól jellemzi az új Nemzeti Civil Alapprogram (NCA) -pályázat:

„A közérdekű önkéntes tevékenységről szóló 2005. évi LXXXVIII. törvény szerinti közérdekű önkéntes munka egy órára jutó értékének számításánál a mindenkori kötelező legkisebb havi munkabér százhatvanad részét kell figyelembe venni a civil szervezetek gazdálkodása, az adománygyűjtés és a közhasznúság egyes kérdéseiről szóló 350/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet 4. § (5) bekezdése alapján.” Vagyis egy önkéntesóra itthon az idén 533 forint bruttó társadalmi értéket képvisel.

Politikai hovatartozástól függetlenül örülnünk kell tehát Daniel Cohn-Bendit és társai kezdeményezésének, hiszen reméljhető, hogy az Európai Unió következő hétéves költségvetési ciklusában nemcsak megmaradnak, hanem talán tovább bővülnek az unió által támogatott önkéntesprogramok, amelyeken keresztül (a nemzetközi önkéntesküldés magyar állami finanszírozásának hiányában) jelenleg is évente több száz magyar fiatalnak van lehetősége önkéntesként külföldi kezdeményezésekben részt venni.  

A Magyar Önkéntesküldő Alapítvány 2003-óta működik, elsődleges célja, hogy magyar önkéntes fiatalokat és fejlesztési szakembereket közvetítsen ki különböző hosszúságú nemzetközi humanitárius és fejlesztési projektekbe. Önkénteseik jelenleg három különböző program keretében Afrikában, Ázsiában, Latin-Amerikában és Európában dolgoznak. 

Európa mi vagyunk!

Kiáltvány Európa újjáépítéséért – alulról fölfelé

Az Önkéntesség Éve Európában1 – de Mindenkinek. Taxisof?röknek és teológusoknak, munkásoknak és munkanélkülieknek, menedzsereknek és zenészeknek, tanároknak és inasoknak, szobrászoknak és f?szakács-helyetteseknek, a legfels?bb bíróság bíráinak és nyugdíjasoknak, férfiaknak és n?knek – ez a válasz Európa válságára.

Európa fiataljai lehetnek jobban képzettek, mint el?deik valaha, mégis tehetetlennek érzik magukat a nemzetállamok egymásra torlódó cs?djeivel és a munkaer?piac végs? összeomlásával szemben. Minden negyedik 25 év alatti európai fiatal állástalan. A jogfosztott fiatalok sokfelé táborokat állítanak fel, és nyilvánosan tiltakoznak, társadalmi igazságosságot követelnek. Ahol vannak ilyen táborok – Spanyolországban, Portugáliában, Észak-Afrika országaiban, amerikai városokban vagy Moszkvában – ez a követelés er?teljes és szenvedélyes. Er?södik a harag a politikai rendszerrel szemben, amely kimenti ugyan az égig ér? adóssághegyek alól a bankokat, de ezzel eltékozolja a fiatalok jöv?jét. Mennyi reménye marad Európának a maga folyamatosan öreged? népességével?

A néhai amerikai elnök, John F. Kennedy meghökkentette a világot a Békehadtest felállításának ötletével e szavak jegyében: „Ne azt kérdezd, mit tehet érted a hazád, hanem azt, hogy te mit tehetsz a hazádért.”
Mi, alulírottak az európai civil társadalom hangját szeretnénk hallhatóvá tenni. Kérjük az Európai Bizottságot és a nemzeti kormányokat, az Európai Parlamentet és a nemzeti parlamenteket, hogy hozzák létre az aktívan foglalkoztatott polgárok Európáját, és teremtsék meg a pénzügyi és jogi feltételeit annak, amit mi úgy nevezünk: Az Önkéntesség Éve Európában – Mindenkinek. Az Önkéntesség Éve Európában – Mindenkinek. Ez az ellentéte a hanyatló Európa, az elitek és technokraták Európája eddigi modelljének, amely kisajátítja a felel?sséget polgárai sorsa iránt, akár azok akarata ellenére is. Az európai politikának ez a kimondatlan alapelve az egész Európa-projekt összeomlásával fenyeget.

A cél demokratizálni a nemzeti demokráciákat Európa újjáépítésének érdekében ennek a jelmondatnak az összetartó erejével: Ne azt kérdezd, mit tehet érted Európa, hanem, hogy te mit tehetsz Európáért – „Európát alkotva”2! 

Nincs olyan haladó gondolkodó – Jean-Jacques Rousseau-tól Jürgen Habermansig –, aki olyan demokráciát akart volna, amely csupán abból áll, hogy id?r?l-id?re szavazhatunk. Az adósságválság, amely Európát ma a szétesés felé vezeti, nem pusztán gazdasági probléma, hanem politikai is. Szükségünk van az európai civil társadalomra és a fiatal nemzedékek képzel?erejére ahhoz, hogy napjaink éget? gondjait megoldjuk. Nem engedhetjük, hogy Európa olyan dühödt mozgalmak céltáblájává váljon, amelyek az „európaiak nélküli Európa” ellen tiltakoznak. Európa nem m?ködhet a kontinens ügye iránt elkötelezett európaiak nélkül, és az európaiak sem alkothatnak „Európát” a szabadság leveg?je nélkül.

Az Önkéntesség Éve Európában – Mindenkinek mozgalom célja a nemzetállamok, az etnikumok és a vallások sz?kös kereteit áttör? gyakorlati cselekvések támogatása, nem pedig az, hogy az európai kudarcok intézményesített fügefalevele legyen. Ez az elképzelés a kreativitásnak akar teret nyitni. Egyáltalán nem arra való, hogy kész megoldásokat kínáljon a munkanélküli fiataloknak. Sokkal inkább az európai civil társadalom ön-érvényesítésének az eszköze, része annak az alkotó folyamatnak, amely alulról kiépítheti azt az új, proaktív struktúrát, melyben újrateremthetjük Európa politikai kreativitását és legitimációját. A politikai szabadság nem maradhat fenn a félelem légkörében. Csak úgy er?södhet meg és ágyazódhat be, ha az embereknek van tet? a fejük felett, tudják, mib?l élnek meg holnap és öregkorukban. Ezért Az Önkéntesség Éve Európában – Mindenkinek szilárd anyagi bázist igényel. Arra kérjük Európa vállalatait, járuljanak ehhez hozzá ill?képpen.

Ha Európa egy alulról szervez?d? kultúrát akar kiépíteni, akkor nem eshet vissza a cselekvés régi, készen kapott kereteibe. Az alulról szervez?d? Európa polgárai más nemzetek, más országok polgáraival együtt kívánnak cselekedni, részt venni olyan problémák leküzdésében, amelyekre nemzetállami keretek között nem lehet megfelel? megoldásokat találni: a környezet leromlása, a klímaváltozás, a menekültek és migránsok tömeges jelentkezése, a széls?jobboldali radikalizmus. Ezek a polgárok Európa ügyében élni akarnak a m?vészetek, az irodalom és a színház európai hálózataival. Új „szerz?dést” kell kötni, mely összefogja az állam, az EU, a civil társadalomra épül? politikai szerkezetek, a piac, a szociális biztonság és a fenntartható környezet szempontjait.

Mi a jó Európában? Mik Európa értékei a számunkra? Melyik modellre lehet és kell alapozni Európát a XXI. században? Ezek azok a megválaszolatlan kérdések, amelyek sürg?s válaszra várnak. Európa a politikai és társadalmi eszméknek olyan laboratóriuma, amelynek nincs párja sehol a világon. Amikor azt mondjuk, „mi vagyunk Európa”, erre gondolunk. De mi alkotja Európa identitását? Azt mondhatjuk, hogy az európaiság a sokféle politikai kultúra párbeszédéb?l és különböz?ségéb?l emelkedik ki. A „Citoyen”, a „Citizen”, a „Staatsbuerger”, a “Burgermatschappij”, a „Ciudadano”, az “Obywatel” stb. kultúráiéból. De Európa az iróniáról is szól, arról, hogy tudunk magunkon nevetni. Az egyszer? európai embereknek nem is lehet jobb alkalmuk rá, hogy élettel és vidámsággal töltsék meg Európájukat, mint hogy összejönnek, összefognak és közösen tevékenykednek saját kezdeményezéseik megvalósítása végett.