Az európai nagyvárosok egyre növekvő autóforgalma, zsúfoltsága, romló levegője miatt már a 20. század második felében olyan megoldásokat vezetettek be, hogy élhető környezetet teremtsenek a városlakók számára. Létrejöttek a csillapított forgalmú övezetek, kerékpárutak épültek, javultak a tömegközlekedési kapcsolatok.

A 90-es évekre világossá vált: a fejlesztéseket, a környezetbarát közlekedést és a környezettudatos városi létet népszerűsíteni kell ahhoz, hogy sikereket érjenek el ezeken a területeken. Ennek jegyében rendezték meg 1997-ben elsőként Franciaországban az első, autók nélküli napot. A kezdeményezés lényege, hogy az egyébként gépkocsit használó városiak legalább egy napon ne használják autóikat, és próbálják ki az alternatív közlekedési módokat. Jó alkalomnak látszott arra, hogy a közlekedési újításokkal, illetve a mindaddig ismeretlen lehetőségek megkedvelésével, kedvező tapasztalatok összegyűjtésével megpróbálják megváltoztatni a közlekedők szokásait, és megkedveltetni velük a környezetbarát közlekedési módokat.

A francia elképzelés olyan sikeresnek bizonyult, hogy az ezredfordulóra számos más városban is megrendezték az autók nélküli napot. A hagyományosan szeptember 22-i rendezvényt az Európai Bizottság 2000-ben európai kezdeményezéssé nyilvánította. Az autók nélküli nap központi eseményéhez egyre több kísérőprogram is csatlakozott, így jött létre az európai mobilitási hét, amely már nem csupán a tömegközlekedési szolgáltatók kampánya, hanem az együttműködést szolgálja. A tömegközlekedési társaságokon kívül részt vesznek benne önkormányzatok, cégek, civil szervezetek is.

A kezdeményezésben világszerte több mint 2000 település vett részt az utóbbi években, így akár 200 millió emberhez is eljuthatott a mobilitási hét üzenete. A programsorozathoz eleve csatlakozott Magyarországon az utóbbi két évben már száznál is több önkormányzat szervezett saját eseményeket; várhatóan az idén minden eddiginél több helyen megtartják a környezetet szolgáló mobilitási hetet.

Budapesten 2002 óta minden évben megrendezik a városlakók körében nagy népszerűségnek örvendő eseménysorozatot. A rendezvények legfontosabb eleme a hagyományosan az Andrássy úti autómentes nap. Ebből az alkalomból megnyitják a gyalogosok előtt Budapest legfontosabb és legszebb sugárútját, bizonyítandó: a belvárosi lét elképzelhető személygépkocsi-használat nélkül is. Az autósok helyét a biciklisek és a gyalogosok veszik át, emellett számtalan színes program várja a rendezvény látogatóit.

Az esemény népszerűségét bizonyítja: minden alkalommal százezrek sétálnak végig az Andrássy úton, hogy részt vegyen a programok valamelyikén.

Az idén a többi között bemutatják a villamosvonalak és kerékpáros utak fejlesztésit. Az európai mobilitási hét minden napján érdekfeszítő és kivételes programokon, valamint kalandos túrákon vehetnek részt az érdeklődők. Megismerkedhetnek a különféle közlekedési eszközökkel, a várost irányító diszpécserközponttal és Budapest föld alatti és föld feletti közlekedési érdekességeivel.

A részvétel ingyenes, ám a helyek száma korlátozott, ezért a programokon részvétel regisztrációhoz kötött. A túrákról részletek itt, tessék kattintani! Az európai mobilitási héten részt vevő települések ittA fővárosi autók nélküli nap részletes programja ide kattintva olvasható.