A Lisszabonban megrendezett nagyszabású EuroSkills európai versenyen 31 ország több mint 500 versenyzője indult 52 szakmában. A rendezvénynek több mint 150 000 látogatója volt. Az Office ICT Team 
kategóriában hazánkat képviselő négyfős csapat – amelynek minden tagja a Cisco Hálózati Akadémia hallgatója – a 
HTTP Alapítvány által szervezett márciusi válogató versenyen nyerte el az indulás jogát. 

A hazai versenyt és a felkészítést az informatika szektor három meghatározó cége, az IT Services Hungary, a 
Microsoft Magyarország és a Cisco Magyarország támogatta. A nemzetközi versenyt megelőző fél évben a magyar 
csapat a Sisák Zoltán, Gál Balázs (mindketten a Cisco Hálózati Akadémia oktatói), Gál Tamás (Microsoft 
rendszermérnök) és Dormanns Marcel (az IT Services Hungary rendszermérnöke) összetételű szakértői csapat 
vezetésével intenzív felkészítő tréningen vett részt. 

A győztes magyarok.

A háromnapos versenyen a fiataloknak egy képzeletbeli, kávéforgalmazással foglalkozó nemzetközi cég informatikai hálózatát kellett megterveznie és kiépítenie. A munkához szükség volt a Cisco- és a Microsoft-technológiák, valamint a nyílt forráskódú szoftverek mélyebb ismeretére, de a hatékony csapatmunka megszervezése is döntő fontosságú volt. A magyar válogatott végül csapatban épp csak lemaradva a dobogóról a negyedik helyezést érte el, de az egyéni értékelésben Kaplonyi Dávid (Project Manager) arany-, Horváth Tibor (Microsoft Specialist) ezüst-, Szabó Gábor (Cisco Specialist) pedig bronzérmet szerzett, és kiváló teljesítménye miatt a negyedik csapattag, Hajdú László (Open Source Specialist) is megkapta a Medallion of Excellence kitüntetést.

Kaplonyi Dávid lett az egész magyar küldöttség legeredményesebb versenyzője is, és így kiérdemelte a Best of the 
Nation elismerést: mindössze két ponttal maradt el attól, hogy az összes szakma összevetése után, Európa 
legjobbjaként a „Best of Europe” kitüntetést is begyűjtse.