Biztos vagyok benne, hogy sírva fakadna a kemény asszonyként ismert Nagy Józsefné (1921–99) – 1955. szeptember–1956. november, majd 1957. május–1971. május között könnyűipai miniszter, valamint utóda, Keserű Jánosné (1925–2018) is, aki 1971–80 között állt a tárca élén, ha megtudná: a budai Gyorskocsi és a Fő utca által közrefogott, a főhomlokzatával a Nagy Imre térre néző óriási épülettömb immár évtizedek óta – amióta nem minisztérium és még csak nem is a 2013-ban felszámolásra ítéltetett MTESZ (Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége) székháza – elképesztő állapotba zuhant.
Szívfájdító látvány a budai Nagy Imre téren!
A 82 esztendővel ezelőtt emelt klinkertéglás épület a magyar építőmérnöki tudás és az építőmunkás-szorgalom példája is lehetne: 1941 nyarán kezdték a hatemeletes óriás irodaház alapozását és 1942 nyarán már be is költözhettek a hivatalnokok a Magyar Királyi Anyaghivatalba. Ne feledkezzünk el tervezőiről: id. Janáky István építészről és Szendrői Jenő építőmérnökről, valamint a Sorg Építőipari Rt. szakembereiről; az ő tudásuknak, szorgalmuknak, szervezettségüknek köszönhető a 20. századi Magyarország legremekebb irodaházának a fölépítése.
A tervezőknek még arra is volt gondjuk, hogy három műalkotással gazdagítsák a korszerű épülettömb mindhárom homlokzatát. A mészkő-kompozíciókból kettő még ma is látható. Íme az egyik:

A második világháború súlyos ostromai és utcai harcai ellenére meglepő épségben megmaradt irodaház előbb átmenetileg az Iparügyi Minisztériumot, majd az Anyaggazdálkodási Hivatalt fogadta be, végül 1949-től 1980-ig a Könnyűipari Minisztérium székházaként működött. A minisztériumok 1981-i átszervezése után a MTESZ, azaz a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége kapta meg az óriási irodaházat, ami 1989-től sok iparág oktatási központjaként, a Magyar Privatizációs Társaság, a Bolyai János Alapítvány és más szervezetek székhelyéül szolgált 2006-ig…
Tizenhét év óta viszont kong az ürességtől, máig nem találtak neki sem gazdát, sem szerepet. Az egykor (és még mai állapotában is) szép, célszerű óriás, központi helyen álló épülettömb az enyészeté. Holott ma még kifizetődő módon akár irodaház-komplexummá, akár szállodává, akár központi diákotthonná is átalakítható lenne.
Nota bene: még az is elképzelhető, hogy fiatal házasok lakásaivá vagy idősek otthonává építsék át. Késő bánat, eb gondolat: a kivagyiság emlékműveként a budapesti panorámát jócskán elrontó MOL-irodatorony alkalmazottai is minden bizonnyal elfértek volna a Nagy Imre téri irodaházban.
Még csak egy közepes stadion árába sem kerülne/került volna a felújítása, berendezése…

