Rendkívül megnőtt azoknak az aránya, akik saját fűtetlen otthonukban hűltek ki. Arányuk 58 százalékot mutat, hiszen 14-en haltak meg saját otthonukban, köztük öt nő. Hárman közterületen, azaz a szabad ég alatt fagytak meg. Mindhárman férfiak voltak. További heten kórházba szállításuk közben, vagy kórházba kerülésük után hunytak el, mert már nem tudtak rajtuk segíteni.
A Magyar Szociális Fórum arról is beszámolt, hogy az állami irányítású média kizárólag a külföldön történt fagyhalál-esetekről ad hírt, a hazai tömeges pusztulás fölött szemet huny, és úgy kezeli, mintha meg sem történt volna. Az MSZF a tömegtájékoztatás politikai befolyásolásának tulajdonítja a tények elhallgatását, és az életvédelem szempontjából felelőtlennek tartja a kormány magatartását.

