Februárban tarthat nagyobb demonstrációkat a Hallgatói Hálózat – ultimátum a kormánynak

Követelésként fogalmazták meg – a korábbi hat pont teljesítésén felül – az érdemi tárgyalások megkezdését „valamennyi érintettel és a nyilvánosság bevonásával”. „Azonnali válságintézkedésként” követelik, hogy soron kívüli gyorssegéllyel adják vissza a kivont pénzeket a felsőoktatásba, minden szakon biztosítsanak államilag finanszírozott helyeket, a felvételi ügyintézés díját vállalják át a hátrányos helyzetűektől, és tegyék lehetővé, hogy sorrendváltoztatáskor új szakokat is megjelölhessenek a felvételizők. Kilátásba helyezték, hogy ha a kormányzat február 8-án délig nem teljesíti követeléseiket, utcára vonulnak.

A Hallgatói Hálózat helyi csoportjának nyilvános fóruma az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának épületében 2013. január 7-én. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

 

A ELTE Bölcsészettudományi Karán tartott fórumon megfogalmazott dokumentumban megállapították, hogy „a kormány nem teljesítette a hallgatók követeléseit. A válság tovább mélyült. A híresztelésekkel ellentétben semmi sem teljesült a hallgatók által elfogadott hat pontból, a kormány több egyetemet csőd közeli helyzetbe juttatott”. Sérelmezik, hogy a kancellárok kinevezése korlátozza az egyetemi autonómiát, a forráskivonások miatt további tanárokat bocsáthatnak el és szakok szűnhetnek meg.

A HaHa fórumán további követelésként került szóba, hogy a kormány a továbbiakban a december 17-én alakult Országos Felsőoktatási Egyeztető Fórummal (OFEF) tárgyaljon, amelynek tagjai a Magyar Rektori Konferencia, a HaHa, az Oktatói Hálózat, a pedagógus szakszervezetek és a HÖOK.

Nagy Dávid, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke a rendezvény vendégeként kiemelte: „a hat pont továbbra is aktuális”, azokról külön egyeztetést kezdeményeztek a kormányzattal, és hosszú távú egyeztetési folyamatra kaptak ígéretet. A HÖOK is támogatja, hogy az OFEF-fel tárgyaljon a továbbiakban a kormányzat – tette hozzá.

Gács Anna, az Oktatói Hálózat képviseletében elmondta: „a kormány nem kezdett érdemi érdekegyeztetésbe”, erre a fórumra sem jöttek el képviselői. Megemlítette, hogy amíg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem a közeli múltban mintegy 100 millió forintos többlet támogatást kapott, addig milliárdokat vontak ki a felsőoktatásból.

Az egyik felszólaló szerint „a kormány feléli az emberek jövőjét”, amit a tüntetéseken „a diákok visszakövetelnek”, és a demonstrációkat addig folytatják, amíg nem teljesítik követeléseiket – jegyezte meg. „Nem hagyhatják, hogy pártkatonák kinevezésével csorbítsák egyetemeik autonómiáját” mondta egy másik felszólaló. Más pedig arról beszélt, hogy a gimnazisták azt követelik, hogy két évvel a felvételi előtt ne lehessen változtatni a felvételi rendszeren.

A fórum résztvevői megállapították, hogy a HaHa hatpontos petíciójában követeltek nem teljesültek. A dokumentumban decemberben követelték a keretszámok „legalább a 2011-es szintre” való visszaállítását, a forráskivonás megszüntetését és az elvonások kompenzálását, a hallgatói szerződések eltörlését, a köz- és felsőoktatás átfogó reformját, valamint azt, hogy ez utóbbi biztosítsa a szegényebb családok gyermekeinek bejutását a felsőoktatási intézményekbe.

Dezső Tamás, az ELTE Bölcsészettudományi Karának dékánja hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében a rendezvényt engedély nélkülinek nevezte, mert a szervezők közül senki sem kért engedélyt a fórum megtartására.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma hétfőn közölte az MTI-vel: Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere péntek délelőtt folytatja az egyeztetést a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) elnökségével.