Eli Cortiñas (a képen) törékeny nő. Videóiban is jobbára nőket látni. Az egyik műben, ahol filmpillanatokban mutatja a nőket – sosem szemből, mindig csak mögülük pillantva rájuk – kimond egy érdekes mondatot: Minden nő karrierjében egy dolog közös: hogy nők. Való igaz.
A félmeztelenség sem a külsőségekben látható, a belső világot csupaszította félig, vagy inkább egészen meztelenre. Az a filmje, amelyet két képernyőn lehet követni, Hitchcock „Gyilkosság telefonhívásra” című művére rímelve az anyjával való – már-már valóban gyilkos telefonbeszélgetések légkörét idézi fel. Éveken át felvette az anyjával folytatott telefonbeszélgetéseit, és ezekből is beépített részleteket a nyomasztó világba.
Maga a műfaj, a talált film (found footage) fogalma, a nagyvilágban nem újdonság már, de itthon nem nagyon megszokott. A kisajátítás művészete (appropriation art) is, önálló irányzattá vált az utóbbi évtizedek film- és képzőművészetében. Eli Cortiñas olyan híres rendezők, mint François Truffaut, Luis Buñuel vagy John Cassavetes 1960-as és ’70-es években készült játékfilmjeiből vett át képsorokat.
A kiállítás a Műcsarnok Mélycsarnokában látható. Kurátora Rózsás Lívia.
Cortiñas Dániában, az Európai Film Főiskolán kezdte tanulmányait, majd a kölni Médiaművészeti Főiskola (KHM) diákja volt. Világszerte szerepelt már egyéni és csoportos tárlatokon és mutatta be filmjeit, többek között a párizsi Centre Pompidouban és a Los Angeles-i Guggenheim Galériában.