A szokatlanul különös körülményeket teremtő hivatali szervezés sem tudta azonban megzavarni a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) fenntartásában működő iskola tanárainak és vezetőinek a rendes tanévet előkészítő tantestületi értekezletének jövőben bizakodó hangulatát.

„A MET folytatja az öt évre kötött köznevelési megállapodásban vállalt oktatási tevékenységét, következetesen és bátran kiáll kiszolgáltatott kisdiákjai és családjaik érdekei mellett. Hagyományainkhoz híven továbbra is készségesen közvetítünk minden jó szándékú felajánlást. Bátorítjuk tanulóinkat és családjaikat, híveinket, támogatóinkat és a felsődobszai tantestület minden dolgozóját” – nyilatkozta Iványi Gábor lelkész, a MET – mint a felsődobszai (Szikszói kistérség, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, észak-magyarországi régió) iskola fenntartója – nevében.

 

Az ügy előzményei, háttere

Három évvel ezelőtt, 2011-ben a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) és Felsődobsza, valamint három közeli település önkormányzatai „közoktatási megállapodást” kötöttek, melyben a közoktatási, köznevelési feladatokat a MET átvállalta az érintett önkormányzatoktól. A MET vállalta, hogy óvodától érettségiig, illetve a szakképzések befejezéséig folyamatosan megszervezi a közoktatást.

Luterán András felsődobszai polgármester viszont ez év elején felmondta ezt a közoktatási megállapodást a MET-tel. Az indok: „Az együttműködés hiánya”.

Tavaly, 2013 januárjában minden alapítványi és nem egyházi oktatási intézmény fenntartója a Klebelsberg Intézményfenntartó Központhoz (KLIK) lett. Ez azonban a már az egyházi fenntartású oktatási intézményekre – a törvény szerint – nem vonatkozik. Így sem a polgármester, sem az önkormányzat nem jogosult a közoktatási megállapodás felbontására. Ugyanez vonatkozik – értelemszerűen – a KLIK-re is.

Mégis, 2014 közepén a KLIK-től megérkezett a közoktatási megállapodásra vonatkozó felmondólevél. A fenntartói jogot gyakorló MET a felmondást nem tartotta jogszerűnek, és pert indított.

A per jelenleg a Szikszói Városi Bíróságon van.

A KLIK és a felsődobszai önkormányzat tárgyalásra hívta meg a MET képviselőit, melyet az egyház – jó szándékát bizonyítandó –, elfogadott. A három tárgyaláson bebizonyosodott, hogy a MET által biztosított szakmai program támadhatatlan.

Augusztus 13-án a MET által megbízott jogászt behívták a KLIK-be, ahol közölték vele: ha nem állapodik meg a MET az önkormányzattal, 2014. augusztus 21-én hatósági „birtokvédelmet” kérve átveszik az iskolát.

Független jogászok szakvéleménye szerint a fenntartói jog és a birtokon belüliség a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséget illeti.

Fenyegetésképpen szóban (az emlékeztetőből kifelejtve) a KLIK főosztály-vezetőjétől elhangzott, hogy „amennyiben a kitűzött időpontban a MET nem adja át önként az iskolát, a MET által fenntartott összes többi iskola elvételét is fontolóra veszik.”

A Fidesz (Luterán András polgármester pártja) 2010-i egyik ígérete az volt, hogy nem szünteti meg a vidéki, kis oktatási intézményeket, melyek a hátrányos helyzetű gyermekek számára az egyedüli reményt jelentik a lehetséges felemelkedésre. A MET közoktatási intézményeiben országszerte mintegy 3200 súlyosan hátrányos helyzetű gyermek tanul és kap – gyakran családjával együtt – szociális segítséget is, alig néhányad-magával védelmezi és próbálja a gyakorlatban megvalósítani ezt az ígérvényt.

Az Alkotmánybíróság pozitív döntéséhez hasonlóan a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága is úgy döntött, hogy a MET (és más meghurcolt egyházak) törvénytelenül elvett jogait vissza kell adni, s a Magyar Államnak meg kell egyeznie a kártérítésben az érintettekkel. Ez a döntés a közeli jövőben emelkedik jogerőre.