Fiatal tudóstehetségek – gátötlet árvíz idején

Pósa Vivien, az ifjú rákkutató.

A verseny eredményhirdetésén három első, négy második, három harmadik, illetve négy különdíjat ítélt oda a zsűri, továbbá kilenc pályázatot kiemelt dicséretben részesített.   

Első díjjal Perez-Lopez Áron Ricardo„Hogyan segíthetnek a fehérjék hálózatai kis mellékhatású gyógyszerek kifejlesztésében?” című munkáját (az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium tanulója a vastagbélrák és a cukorbetegség lehetséges hálózatos gyógyszercélpontjain végzett vizsgálatai alapján megalkotott egy olyan új szűrőeljárást, amely hálózatos információ-terjesztő képessége alapján választja ki a kevés mellékhatással rendelkező gyógyszercélpontokat), Hegyesi Donát Sándorpókerező robotját (a debreceni Tóth Árpád Gimnázium növendéke által kifejlesztett robot célja a szórakoztatás, emellett a játékos még a saját taktikáján is csiszolhat) és Zsombori Balázs ((Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskola), a verbális kommunikációban akadályozottakat segítő PictoVerb nevű programját ismerték el.

Szalóki Csaba, a lapgát feltalálója.A zsűri döntése értelmében a három díjazott képviselheti Magyarországot a szeptember 20–25. között Prágában megrendezendő 25. EU Contest for Young Scientists elnevezésű megmérettetésen, valamint munkája és képességei alapján Zsombori Balázst választották ki, hogy az idei Nobel-díj-átadáson is bemutathassa fejlesztését. A három első és a négy második helyezett által megjelölt egy-egy felkészítő tanárt egyszeri 100 ezer forintos ösztöndíjjal jutalmazták.

Zsombori Balázs, aki a Nobel-dij idei átadásán is jelen lesz.

Fiatal feltalálók és kutatók számára hirdette meg tavaly a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) az Emberi Erőforrások Minisztériumával, valamint a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alappal (MTVA) közösen az innovációs versenyt. A kiírásra 124 pályázó összes 101 pályázatot adott be, ebből a zsűri javaslata alapján 59 munka készült el. Tudományos kutatási vizsgálatokat, méréseket összefoglaló tanulmányt 32-en készítettek, új eszköz, eljárás kidolgozását 40 pályázat tűzte ki célul – ismertette a mai, budapesti díjátadón Ormos Pál akadémikus, a zsűri elnöke.

Különös aktualitása van Szalóki Csaba találmányának, ugyanis találmánya véget vethetne a homokzsákok rakodásának. A szolnoki fiatalember, aki már jó néhány tiszai árvizet látott, feltalálta a lapgátat. Ezzel a 6. fenntarthatósági olimpián (I-SWEEEP) részesült rangos elismerésben, bronzérmet kapott Amerikában.Az ötletek és megoldások gazdagságát jelzi, hogy két zentai diák, Pósa Vivien és Mátéffy Kristóf – aki az amúgy is nagyon sikeresen szereplő Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium diákjai – egy olyan pályamunkával, amely egy rákellenes szer mellékhatásainak csökkentésével foglalkozik, csak kiemelt dicséretet kapott.

Szilárdságtani számításokkal bizonyította, hogy horganyzott acélból készült mobil fémbakok, hétköznapi fa EURO-raklapok és szálerősített fólia kombinálásából sokkal biztonságosabb gátat tud készíteni, mint a homokzsákokból épült nehézkes és sérülékeny gátak.

A fémbakra helyezett raklap és a ráerősített fólia hamarabb felállítható, gyorsabban készül el, mint a homokzsákos megoldás, és kiszárítva, kellő körültekintéssel tárolva újra használható. Még szükség van alapos tesztekre, hogy széles körben használhassák.