Mintegy 2000 alföldi háztartásban szereltek fel a nyáron mérőórákat az EDF DÉMÁSZ Hálózat és az IBM Magyarország közös okos mérési kísérleti programja alapján. A fogyasztók egyelőre keveset tudnak az új technológiában rejlő lehetőségekről. A két cég éppen ezért már a kezdet kezdetén bejelentette: együttműködését az okos méréssel kapcsolatos tudatformálásra is kiterjeszti, és az ősszel Egy perc feszültség! címmel fiataloknak szóló reklámfilm-pályázatot hirdetett.
A verseny középiskolásoknak és egyetemistáknak szólt, a pályázatra egyperces reklámfilmeket vártak a szervezők, akik kérték, hogy a társadalmi célú reklámok stílusában győzzék meg az embereket a tudatos energiafogyasztás előnyeiről. A versenyzőktől nem profi alkotásokat vártak a kiírók, a filmek elkészítéséhez egyszerű kézi kamera, fényképező vagy mobiltelefon is elegendő volt.
A zsűri elsősorban az ötletet, a meggyőző erőt értékelte. Három kategóriában hirdettek győztest. Külön jutalmazták a középiskolás illetve az egyetemista korcsoport versenyzőit, és díjazták a közönség kedvencét is. A nyertesek jutalma a többi között kerékpár, digitális fényképezőgép, könyvutalvány, wellness hétvége, élménykártya, eBook olvasó volt.
Az Egy perc feszültség! reklámverseny dobogósai és díjazott kisfilmjeik:
Középiskolások:
- Sengel Tamás (Budapest): Kapcsolj át
- Málnai Máté (Budapest): Állj!
3. Rózsa Gábor (Hajdúböszörmény): Gyerekjáték
Egyetemisták, főiskolások:
- Szűcs Richárd (Abony): Minden energia
- Franyó Krisztina Tímea (Szentendre): Kapcsold le!
3. Varga Balázs (Gyékényes): Minden út az első lépéssel kezdődik
Közönségdíj:
Pozsgai Dániel, Kovács Tímea, Pozsgai László (Dunakeszi): Jól gondold meg!