Joseph Chang (a képen) tekintélyes kutatói tapasztalatokkal rendelkező tudományos főmunkatársa és termékfejlesztési alelnöke a világ egyik legnagyobb szépségipari cégének, az utahi székhelyű, de 52 országban jelen lévő Nu Skin Enterprisesnak. Könyvének bemutatóján felidézte a kutatásaiban döntő fejleményt, hogy 2003-ban elkészült az emberi géntérkép, amely azonosított minden gént az emberi DNS-ben, és információjukat adatbázisokba rendezte, úgy hogy a kutatók bárhol hozzáférhessenek.
A technika azóta óriási fejlődésen ment keresztül, a rendelkezésre álló források pedig lehetővé tették az öregedéskésleltetés genetikai megközelítését, melynek segítségével forrásánál vehették célba az öregedést, ahelyett, hogy csak tüneteit kezelnék. Ez a mintegy hatmilliárd dollár költséggel elért eredmény 25 ezer gén megismerését tette lehetővé, és adott utat, sok más mellett, az öregedés megfékezését segítő kutatómunkának is.
Joseph Chang utalt azokra a vizsgálatokra, amelyek során ikerpárok öregedése közötti különbségeket figyeltek meg, s amelyekből arra lehetett következtetni, hogy bár az ikreknek azonosak voltak a génjeik, a gének működése, amely az életmódjuk különbözőségéből adódott, sok eltérést hozott sorsuk, egészségük alakulásában
A génkutatással jutottak el az AgeLOC néven ismertté vált öregedésgátló technológiák kifejlesztéséhez. Ennek nagy előnye, hogy az öregedés forrását és nem csupán a jeleit kezeli. A korral kapcsolatos összes génre gyakorolnak hatást, nem csak egyre. Módszerükben csak természetes anyagokkal dolgoznak.
„Az öregedés mítosza mindazok számára íródott, akiket érdekel az egészséges öregedés. Az öregedés nem csupán az idő múlásával bekövetkező passzív elhasználódás, hanem egyben egy aktív, számos kulcsszerepet játszó gén által szabályozott biológiai folyamat is.
Joe Chang a génexpressziónak az öregedésben játszott rendkívüli fontosságú szerepét magyarázza el – teszi mindezt az általános olvasó számára is befogadható minőségben, túlbonyolított tudományos kifejezéseket mellőzve.” – írta a műről Makoto Kuro-O, a Texasi Egyetem patológusa.
„Sohasem féltem az öregedéstől, de megvallom, hogy titokban felelőtlennek tartottam magam emiatt. Elfelejtettem volna felnőni, s ezért nem tartok az idő múlásától? És nem! Nekem volt igazam! Dr. Joseph Chang könyve arra tanít, hogy ne elszenvedői, hanem alakítói legyünk az életünknek.” Ezt Komlósi Ildikó operaénekesnő írta a könyv egyik ajánlójaként.

