Nehéz Fidel Castrót a történelemben elhelyezni. Az egykori szovjet tömb legutolsó pártvezetője, a 20. század színezője. Hiteles, akár egy mérleg, a jugoszláv Titoóhoz hasonlóan fegyverrel szerzi hatalmát, nem Moszkva kinevezettje. Egyébként férfias jelenség, szakállas, sportember. Boxol, bézbólozik, teniszezik, a szocialista tábor első politikai celebje. Szereti a szivart, a piát, a szép színésznőket, Gina Lollobrigida talán még a tetszésnél is több. Pózol filmesnek, fotósnak és órákon át tudja osztani az észt. Mást nagyon nem. Kuba dohányt és cukornádat termel, mondják, lakói inkább táncolnak, mint dolgoznak. felejthető a múlt, szürke a jelen, reménykeltő a jövő. Kubában még az óra is lassabban jár, mint másutt. Arrafelé mindig holnap van, és az emberek azt gondolják, ha kevésből is meg lehet élni, akkor nem kell a több.
Ebbe az országba hozza Castro a forradalmat, ezt a világot akarja Amerikától elzárni, a Szovjetunióhoz csatlakoztatni. Természetesen úgy, ahogy a modernizációt, az ipart, a high-techet. Holnap.
Jogász, ugye ismerős, mestere a szónak. Tévedhetetlennek hiszi magát, saját igazsága van, a másét nem keresi. Nem hálálkodó típus. Az USA kormánya menti meg a korabeli diktátor, Batista börtönétől, mégis Amerika ellensége lesz. Che Guaverának, a harcostársnak is mennie kell, amikor népszerűbb lesz a főnöknél.
Castro fél évszázados uralma a propaganda sikere. A legnagyobb nyomort is jólétnek, az elnyomást a nép védelmének nevezi. Nála nincs alternatíva: „Szocializmus vagy halál.” Azon kevesek egyike, akik megérzik az idő múlását. Fokozatosan válik meg tisztségeitől, önként mond le hatalmáról. Öregségében is azt teszi, amit fiatalon, élvezi az életet. Kilencvenévesen távozik, hősként, történelmi személyiségként. Újra találkozhat Che Guaverával, kibeszélhetik sérelmeiket.
Lesz rá idejük, ott fent is a holnapból van a legtöbb…