Ami a Jobbikot illeti, arról úgy gondolja, hogy 20-30 polgármestert állíthat majd, de többnyire csak kicsiny településeken – írja a Der Standard. A szakértő súlyos stratégiai hibának tartja, hogy a baloldal túlságosan sokáig halogatta a közös polgármester kiválasztását, egy-két hónap alatt viszont nem lehet felépíteni senkit sem egy ilyen tisztségre.

A brit bulvárlap, a Daily Mail fényképekkel bőven illusztrált tudósításban számol be arról, hogy a pályán és azon kívül is brutális erőszak, lángok, petárdák, könnygáz jellemezték a tegnapi román–magyar meccset, amely tulajdonképpen mellékes volt az egyéb történésekhez képest. A szurkolók a mérkőzés előtt, alatt és után is összecsaptak. A magyar drukkerek székeket gyújtottak meg, amikor a bíró les miatt érvénytelenítette a vendégek első gólját…

A Kanadai Magyar Demokratikus Charta polgárjogi szervezet az amerikai elnöknek küldött levélben fejezi ki egyetértését azzal, hogy Obama, valamint a többi közt Victoria Nuland külügyminiszter-helyettes a minap nyíltan szót emelt, mivel úgy ítélte meg, hogy néhány kelet-európai kormány visszaél a transzatlanti közösség elveivel. Az üzenet kitér arra, hogy a Kanadai Magyar Demokratikus Charta – a többi közt a Magyar Európa Társasággal, valamint a TASZ-szal közösen – szintén gyakran szóba hozta, amikor az Orbán-kabinet megsértette a jogállamot, és a polgári szabadságjogokat…Orbán olyan tanácsadókkal veszi körül magát, mint Kerényi Imre, Bayer Zsolt, vagy Bencsik András, és nemhogy eltávolítaná őket minden pozícióból, hanem még át is veszi nézeteiket, jelentős hatalommal ruházza fel őket, hogy terjesszék mérgező, antidemokratikus, Európa- és Amerika-ellenes filozófiájukat… A levél bíztatja Obamát, hogy a G8-as csoportban, valamint az EU vezetőivel együtt hiúsítson meg minden olyan kísérletet, amely veszélyezteti a demokratikus kormányzást és a jogállamot az unióban és a NATO-ban.
A teljes mai nemzetközi lapszemle itt olvasható, tessék kattintani!

