A tigrisek nemzetközi napját a 2010-ben Szentpétervárott megtartott tigris-csúcstalálkozón jelölték ki, és az idén már harmadik alkalommal rendezik meg. Számos országban igazi esemény ez a nap, ünnepségekkel, fesztiválokkal köszöntik a csíkos nagymacskákat.

Kép: Howard Bufferr.


A 2010-i csúcstalálkozó másik fontos eredménye a TX2-kampány, amelynek lényege: 2022-re megduplázzák a vadon élő tigrisek számát, amely így elérné a 6000 példányt. A kampány egyik eleme, hogy előre meghatározott időközönként felmérik a vadon élő egyedek létszámát, ezzel ellenőrizve a természetvédelmi lépések hatékonyságát. Az első eredmények nagyon bíztatóak.

„Nepálban most fejeződött be a tigrisek számbavétele: 2009 óta 63%-kal, azaz 1981 egyedre nőtt az országban vadon élő tigrisek száma. Rendkívüli, hogy ilyen mértékben nő a tigrisek száma, ami azt is jelenti, hogy az általuk lakott élőhelyek is egészségesebbek, hiszen a csúcsragadozók jelenléte elengedhetetlen a jól működő ökoszisztémához. A mai technikai eszközökkel minden eddiginél pontosabban mérhető fel és követhető nyomon a tigrisek állománya. Fontos továbbá, hogy a populáció növekedése egyértelmű jele a tigrisek védelmére tett intézkedések hatékonyságának. „A tigrisek által lakott 13 ország kormányai, helyi civil szervezetek és a WWF összefogása eddig eredményesnek bizonyult, és ténylegesen megtettük az első lépéseket a tigrisek megmentéséért” – mondta el Mike Baltzer, a WWF „Életet a tigriseknek” program vezetője.

A Természetvédelmi Világalap évtizedek óta foglalkozik a tigrisek megmentésével. A terepen a helyi vadőröket továbbképezve, igyekszik a természetvédelmi alap hatékonyan felkészíteni őket az orvvadászokkal vívott küzdelemre, a döntéshozókkal. Igyekszik a természetvédelmi szempontokat érvényesíteni, számtalan petíciót és akciót szervez, amellyel felhívja a figyelmet a tigriseket fenyegető veszélyekre.

A WWF tigrisvédelmi programját bárki támogathatja azzal, ha örökbe fogad egy tigrist. Részletek itt, tessék kattintani!