Fogi színházai, 2013/14

Fogarassy András.A színház tevékenysége tehát széles rétegeket ér el: évi 80–85 ezer néző ül be a mintegy 300 előadásra. A társulat műsorán jelenleg 25 gyermek-, illetve ifjúsági és 17 felnőttdarab szerepel. A 2013/14. színházi évadban négy előadással bővült, illetve bővül Fogiék repertoárja.

A Budapesti Bulvárszínháznál már meg is volt az első bemutató: Ray Cooney: Délután a legjobb című vígjátékát a Városmajori Szabadtéri Színpadon indították útjára Straub Dezső rendezésében, Harsányi Gábor, Straub Dezső, Nyertes Zsuzsa, Fodor Zsóka és mások előadásában. (Erről az előadásról az Infovilág olvasói már olvashatták is a színházi kritikát.)

Szintén bulvárszínházi előadás lesz 16 éven felülieknek a Színház, vagy szex című darab, amit Harsányi Gábor írt és rendez, sőt az egyik szerepét is ő játssza Várkonyi András, Nyertes Zsuzsa, Cseke Katinka, Borza Valentin, Heller Tamás,Várkonyi Andrea ésVirág László társaságában. A bemutató előadás szeptember 29-én este hét órakor kezdődik az angyalföldiJózsef Attila Művelődési Központban.

Továbbra is műsoron vannak A kaktusz virága, a Randevú Párizsban, avagy Szenteltvíz és kokain, a Négy férfi gatyában, a Szerelmes nagykövet, a Pénz áll a házhoz, Az ördög nem alszik, a Ki a hunyó? avagy Bubus, az Elvámolt nászéjszaka, az Egy csók és más semmi, a Kölcsönlakás, a Fiatalság, bolondság, a ária főhadnagy, a Mágnás Miska, a Luxemburg grófja, a Meghívás egy gyilkos vacsorára, az Operett gála, a Tiszta kabaré piszkos jó poénokkal című előadások.

A gyermek- és ifjúsági előadásokra szakosodott Fogi Színház az idén a kisebbeknek egyrészt a Nyakigláb, Csupaháj, Málészáj című magyar népmesével készül Szabó Zsuzsa rendezésében, Fogarassy András, Ondrik János, Vinyarszki János, Boros Ádám, Pásztor Máté, Borbáth Ottília és Szabó Zsuzsa előadásában. A másik új gyerekelőadása Bálint Ágnes: Egy egér naplója, Rossa László rendezi, Boros Ádám, Presits Tamás, Fogarassy Bernadett, Szabó Zsuzsa és Fogarassy András játssza. Ezt a darabot januárban mutatják be. Az ifjúsági korosztálynak új előadás lesz Harsányi Gábor-Gyarmati István-Siliga Miklós: Pesti srácok című musicalje, amit Harsányi Gábor rendez.

Továbbra is műsoron van egy sor gyermek- és ifjúsági darab: Nils Horgersson csodálatos utazása a vadludakkal, Az ördög három aranyhajszála, A kis hableány, a Pán Péter, a Frakk, a macskák réme, a Micimackó meséi, a Vuk, Az oroszlánkirály meséje, a Hófehérke meg a törpék, a Rigócsőr király, A Futrinka utca lakói, a Lovagmese, a Süsü, a sárkány valamint a Süsü, a várvédő, a Suszter és a karácsonyi manók, az Ezüstmackó, a Micimackó karácsonya, a Télapó karácsonyi rénszarvasa, a Bambi, a Szaffi, a Kukamese, a Dr. Bubó, és a Húsvéti készülődés a Százholdas Pagonyban.

Mindezek az előadások a fővárosban, az ország bármelyik pontján, vagy a határainkon túl is felbukkanhatnak, mivel a Fogi színházaknak állandó kőszínházi játszóhelye nincs. Aki róluk, vagy az előadásokról többet szeretne tudni, a www.fogiszinhaza.hu, vagy a www.bulvarszinhaz.hu oldalakon további információkhoz juthat.