Földi Zoltán és Hankusz Kálmán február 19-én indult a magyar fejlesztésű Magnus Fusion repülőgéppel a Földközi-tengert megkerülő expedícióra. Az eredeti terv az volt, hogy egy hónap alatt megteszik a 12 ezer kilométeres távot, de az utazás picit hosszabbra sikerült.

Sikerült!

– Nem tudom, hogy azért, mert Vízangyal a gép neve, de mindenhol esett, olyan helyeken is, ahol egyébként soha nem szokott – kezdte Földi Zoltán a budapesti landolást követően.  – Egyiptomban a helyiek táncot jártak, annyira örültek a csapadéknak, mi természetesen nem ugráltunk örömünkben, hiszen ezzel sok időt veszítettünk. Nem repültünk mindennap, amikor igen, akkor napi 3–4 órát, összesen pedig 80 órát töltöttünk a levegőben. Ez kevés ahhoz, hogy véleményt tudjak mondani a gépről, kell még egy kis idő, hogy ténylegesen összebarátkozzunk.

Földi Zoltán a boldog és fáradt pilóta.Hankusz Kálmán a kalandor fotós.A kérdésre, hogy melyik földközi-tengeri ország tetszett neki leginkább, különös választ adott a pilóta

– Azért is megérte vállalni ezt az expedíciót, mert kiderült, hogy Magyarország a legszebb hely a világon – mondta Földi, aki azt is elárulta, mi a következő nagy terve: „Ez most egy bemelegítés volt, az ősszel szeretnénk megkerülni a Földet, ami akár ezzel a géppel is lehetséges, kisebb átalakításokkal.”

Földi Zoltán útitársa, Hankusz Kálmán jó néhány ezer felvételt készített az expedíción. A videós-producer a túra legkellemetlenebb emlékét idézte fel.

– Akadtak nehéz pillanatok, a legrázósabb eset az volt, amikor Olaszország felett előbb megrepedt, majd leszakadt a kabintetőnk. Ennek köszönhetően egy ideig kabrióban érezhettük magunkat, ami félelmetes volt, mivel a vákuum szinte mindent kiszippantott a fülkéből, szerencsére minket nem, mert be voltunk kötve. Kénytelenek voltunk kényszerleszállást végrehajtani a 20 kilométerre fekvő albengai repülőtéren. Az egyik helyi újságíró megkérdezte tőlünk, hogy féltünk-e? Erre visszakérdeztem: „Ő hogy érezné magát a levegőben 200 km/órás sebességnél, ha a sérült kezéből a vér az arcába csapódna?”  Pár nap alatt azonban szerelők megjavították a tetőt és folytathattuk az utunkat. Többségében vannak azonban a szép emlékek, így akár most azonnal belevágnék egy hasonló kalandba…”

A Földközi-tengert megkerülő két repülő az emléktúrájával Bánhidi Antal és Bisits István 82 évvel ezelőtti, hasonló expedíciójának állított emléket.

A Vízangyal egy magyar fejlesztésű, 100 lóerős, négyhengeres gép. 95-ös autóbenzinnel 800 kilométert tud megtenni. Tömege300 kg, utazósebessége 200 km/ó.