Az európai nyugtalanság jelképének nevezi a magyar határkerítést a lap magazinjának hosszú cikke, amely úgy ítéli meg, hogy az idei év az egész unió felbomlásával fenyegetett. A tudósító, a New York Times római irodavezetője, a helyszínen azt tapasztalta, hogy a magyar katonák és rendőrök unatkoznak, mert nincs semmi dolguk, hiszen nem jönnek menekültek, az ultranacionalista ásotthalmi polgármester, az európai szélsőjobb emelkedő csillaga, Toroczkai László viszont szerfölött boldog. A cikk megjegyzi, hogy talán furcsa, miként veszélyeztetheti egy pengés kerítés az EU rendjét, de hát, a korszerű földrész egyik legfőbb vívmánya az, hogy nyitottak a belső határok. Viszont a határzár láncreakciót indított el, ami megrázta az európai politikát, hiszen elmosódtak a különbségek a külső és a belső határok között – tudósít a New York Times.
A nagyobb kérdés azonban az volt, hogy szétesik-e az unió, lásd a párizsi merényleteket, a szélsőjobb megerősödését, a görög bajokat, a lakosság elöregedését, Oroszország ukrajnai kalandját, valamint a brit kilépési terveket. A kontinens még mindig küszködik a gazdasági válsággal. Toroczkai is arra panaszkodott, hogy túl sokan költöznek Londonba és máshová. A migránsok csak rámutattak az európai paradoxonra, hogy ti. a földrész sok fiatal számára a mind nagyobb borúlátás terepe, ellenben a remény és a biztonság világítótornya a menekültek szemszögéből. Utóbbiak közül sokan fiatalok és jól képzettek, ám a szélsőjobbos szélsőségesek és az Orbán-féle konzervatívok számára a muzulmánok veszélyesek a biztonság, a keresztény értékek számára, ami mutatja, milyen törékeny lett az európai rendszer. Az EU arra az utópikus álomra épül, hogy az egyesült földrész békés és boldog lesz, miután a nacionalizmus és a szélsőség Hitlerhez és a holokauszthoz vezetett. Az eredmények elmaradtak a szándékoktól, de azért jelentősek voltak.
Ám jött a 2008-i gazdasági válság, meg a revansista Oroszország agressziója, és az unió együttműködésre épülő politikai stílusa kezdte a határozatlanság képzetét kelteni. Kiderült, hogy gyengék és alkalmatlanok a közös intézmények. A vezetők rágták a gittet, ezért azután ez az év töréspontig juttatta az EU-t.
A hatalmas menekülthullám jóformán teljesen felkészületlenül érte a kontinenst. Odáig általában a németek szabták meg a dolgokat, ám sok ország egyáltalán nem volt hajlandó befogadni bevándorlókat. Nyomult a szélsőjobb, és felbátorodtak a nemzeti-konzervatív vezetők.
Orbán Európa védelmezőjének nyilvánította magát. Sokak számára az EU bürokratikus nehézkes, és aláássa a modell hitelességét, miközben a nemzeti szuverenitás felvizezése éppen a szélsőjobbos populisták dühét gerjeszti. Toroczkai László úgy látja, hogy az iszlám alkalmatlan Európa számára. Nyíltan bigott véleménye egyre inkább terjedt Magyarországon és másutt is. Ő viszont azt mondja, a párizsi tömeggyilkosság tanúsítja, hogy igaza volt. Továbbá: az európai politikusoknak oda kell figyelniük a köz álláspontjára, mert az egyre radikálisabb – a migrációs válság miatt.
A magyar kerítés azonban csak megerősíti: a határok felszámolása nem szüntette meg teljes egészében a különbözőségeket az egyes országok között. A nyitottság fő védelmezője Merkel, de megfizeti a politikai árat érte. A tudósító egyébként Ásotthalmon, a polgármesteri hivatal előtt összefutott a belga szélsőjobbos párt vezetőjével, Filip Dewinterrel, aki hivatalosan tényfelmérésre érkezett, mármint hogy megnézze a kerítést. Neki nagyon tetszett az építmény.
Az Európai Unió a gazdasági erejével és a demokratikus értékekkel igyekszik befolyást gyakorolni a világra, és környezetére, ám ezt Ukrajna felülírta. Putyin szétzúzta a biztonság érzetét. A nagyobbik gond Oroszország, de ebbe is belejátszik az unió belső válsága. Pár vezető azon van, hogy helyreállítsa a korábbi jó viszonyt, ám a kontinens figyelme Szíria, a menekültek és a terrorizmus felé fordult. De lehet, hogy az orosz segítségért cserébe beszüntetik a szankciókat, vagy engedményeket tesznek a béketárgyalásokon.
Európa jövőjét illetően az az alapvető bizonytalanság, hogy mikor következik be újra a fellendülés. Vagy netán folyamatos lesz a hanyatlás. Az erős gazdaságnak és a nagyvonalú szociális ellátásnak vége, befellegzett a régi, szocialisztikus modellnek. Görögországban a megszorítások receptje nem vált be. Lehet, hogy soha nem volt reális terv az Európai Egyesült Államokban gondolkodni, de Washingtont riadóztatnia kell annak, hogy fennáll a földrész meggyengülésének esélye. Nagy a bizonytalanság továbbá, hogy mi lesz, ha a görögök megválnak az eurótól, a britek pedig kilépnek az EU-ból. Ciprasz azt mondja, Brüsszel a bürokrácia csúcsa, a legfontosabb döntések zárt ajtók mögött születnek. Ő maga rendkívül szkeptikus a jövőt illetően.
A konzervatív német újság, a Frankfurter Allgemeine Zeitung honlapja címlapsztoriként foglalkozik azzal, hogy Magyarország nem kér a menekültekből. Orbán Viktor a lakosság nagy többségének támogatására számíthat kemény és bezárkózó politikájában. A most búcsúzó évet a migrációs válság jellemezte, ám a miniszterelnök minden eddiginél biztosabban ül a nyeregben. Hogy ez mekkora eltolódás a közhangulatban, ahhoz elég visszaidézni, hogy egy évvel ezelőtt tízezrek tüntettek az internetadó terve ellen.
A korrupciós vádak miatt a mélybe zuhant a Fidesz népszerűsége, a Jobbik viszont erősödött. Ma viszont Orbán erőtől duzzad, ami kizárólag a menekülteknek, vagy ahogy ő szokta mondani, a migránsoknak köszönhető. Hatalompolitikai szempontból ügyesen kihasználta a témát, időnként kétes kampányokat is igénybe vett, de azt nem lehet állítani, hogy szélkakas lett volna, tettei a meggyőződéséből következnek. Felfogását azonban osztja a lakosság háromnegyede.
A kormány úgy látja, hogy politikáját a szomszédos államokban, sőt, az egész unióban egyre inkább követik. A határellenőrzés visszaállításától egészen odáig, hogy pl. Macedóniába nem engedik be az Ázsiából és Afrikából érkezőket. Mindenütt kerítéseket építenek. Magyarország számára utóbbi nem csupán elégtétel, hanem üzlet is, hiszen pengés drótot ad el külföldre. Kaczynski győzelmével a Fidesz fontos szövetségest kapott a térségben. Migránsügyben a visegrádi államok felébredtek Csipkerózsika-álmukból.
De – megint csak Orbán szavaival élve – továbbra is puskapor van a levegőben. Brüsszel ugyanis ismét tűz alá vette a magyar vezetőt, amikor kötelezettségszegési eljárást indított a menedékjog miatt. Leginkább azonban a Németországhoz fűződő kapcsolat zilálódik szét. A berlini külügyminisztériumban a jelek szerint különleges esetként kezelik Magyarországot, a régió többi államával – minden vita ellenére – legalább képesek beszélni. Igen rossz a viszony Merkel és Orbán között is. A magyarokat különösen érzékenyen érintette a mini Schengen ötlete.
A puskapor azonban nem idegen a kormányfő számára, fontos adalék a politikai életelixírjéhez. De annak lényeges, jóllehet kevésbé szembetűnő alkotórésze a tekintélyes mértékű pragmatizmus. Ezt tanúsítja, hogy másfél év után a norvég alap ügyében megadta magát, nehogy Oslo elzárja a pénzcsapot. Izgalmas lesz látni, vajon jövőre nem lesz-e hasonlóan pragmatikus a migránsvitában is.
Botrányosnak tartja a kelet-európai államok menekültpolitikáját az osztrák katolikus egyház feje – tudósít a Kurier. Schönborn úgy fogalmazott, hogy a magyarok, lengyelek, csehek és szlovákok rengeteg szenvedésen mentek át, ám most elvakítja őket egy szégyenletes propaganda. Az pedig egyenesen nevetséges, hogy közben a keresztény értékekre hivatkoznak.
A bíboros az egyik szlovák lapnak arról is beszélt, hogy nem képes megérteni, a magyar, a cseh és a lengyel nép miként feledkezhet meg 56-ról, 68-ról és 81-ről. A főpap, aki családjával a háború után az egykori Csehszlovákiából menekült el, igazán szomorúnak tartja és szégyelli magát amiatt, hogy Pozsony csak keresztényeken akar segíteni, bár a másik három államban is tapasztalható hasonló irányzat. Egyben sokknak nevezte, hogy a pápa a menekültek megsegítésére szólított fel, ám a kelet-európai katolikusok vonakodnak eleget tenni a felhívásnak. Az osztrák bíboros hozzátette: bármennyire nehéz időket élünk is, soha nem szabad megadnunk magunkat a félelemnek.
A mai teljes nemzetközi sajtószemle itt olvasható, tessék kattintani!

