Folyamatosan megújul a tízéves A38 Hajó

Legalább másfél millió jegyet adtak el az A38 rendezvényeire, bő kétmillió látogatója volt a hajónak, amelynek fedélzetein többm mint nyolcszáz tévéműsort is forgattak. Tavaly a Lonely Planet azt írta, hogy az A38 „a világ legjobb klubja”, az idén januárban az Electronic Beats olvasói nyilvánították „a legjobb klub-helyszínnek”.  A jövő januárban az évtized óta álló hajó útra kel: a szlovákiai Révkomáromban elvégzik rajta az immár esedékes nagyjavítást, majd februárban visszaúszik a helyére – derült ki az A38 írásos tájékoztatójából. 


A születésnapon, tehát április 30-án fellép az argentin–svéd José González triója, a Junip, elő-zenekara a magyar popzenészek és költők együttműködéséből verbuválódott Rájátszás, éjjel két osztrák zenész, Richard Dorfmeister és Rupert Huber duója, a Tosca játszik, DJ Palotai zárja az estét.

A tavasszal és nyáron nyitva tartó tetőteraszon Budapest legjobb élőzenés klubestje, a Random Trip kezdi heti sorozatát. Az A38 éttermében a Budapest Bár Ínyenceknek programja várja a közönséget..

A Junip koncertje az A38-MVM Fényműhely-sorozat része. A Magyar Villamos Művek Zrt. által támogatott sorozat a koncerteket különleges látványelemekkel teszi egyedülállóvá. Magyarország egyik legújszerűbb vizuális brigádja, a Kiégő Izzók egyedi koncepció szerint építi be, világítja meg az A38 koncerttermét, illetve a hajót kívülről. 

A Tosca-koncertet az A38 Hajó egyik legrégebbi partnerem az Osztrák Kulturális Fórum támogatja. Mostanáig több mint száz osztrák zenekar és előadó lépett fel a hajón, köztük a Vienna Art Orchestra, a Parov Stelar, Richard Dorfmeister és a Madrid de los Austrias, a Count Basic, a !DelaDap. A Noises from the Neighbourhood – Zajok a szomszédból-sorozat Ausztria, legfrissebb és legnépszerűbb könnyű- és kortárszenei produkcióiból „szállít”.

Július 1-jén végre megtartják a kanadai Billy Talent elmaradt koncertjét. A Francia Intézettel közös Tours de France sorozatban fellép a Danakil, a Caravan Palace, a Terakaft, az Hurlements d’léo és a Mélanie Pain. Koncertezik a Cult of Luna, a Backfire!, a Boysetsfire, a Gallows és a Bane együttes.

A Weiner–Szász Kamaraszimfonikusok MeseMuzsika-sorozata a gyerekeknek, a Liszt Ferenc Kamarazenekar sorozata a kortárs komolyzene rajongóinak szól.

A nagy siker után folytatódik a Talentométer 3, az A38 Hajó és a Szerencsejáték Zrt. közös könnyűzenei tehetségkutatója. Öt műfajban több mint 560 előadó nevezett. A műfajonként kiválasztott, a közönség által az elődöntőkbe juttatott 50 előadó szakmai zsűri és közönség előtt, élőben bizonyíthat a koncertsorozaton, melynek döntőjét és a díjkiosztó gáláját június 23-án tartják.

Május végén megnyílik az A38 Hajó megújult honlapja. Újdonság lesz a hajó zenei-kulturális blogja, valamint a hajó belső életével foglalkozó tumblr-oldal és az Instagram-csatorna.

Kozlov Sándor és Vasák Benedek.

Nem változott a hajó programszervezése: a „kisjubileum”, az ötödik születésnap óta társhajót kapott az A38, megnövekedtek a terek. Lehetőség van filmvetítésekre, kortárs művészetek bemutatására. „A társhajó tavaly novemberi átadása óta legszebb álmainkat valósíthattuk meg, együttműködhetünk Budapest egyik legszínvonalasabb, nemzetközi programsorozatával, a Titanic filmfesztivállal” – mondta el érdeklődésünkre Vasák Benedek, a az A38 marketinges munkatársa. Kozlov Sándor, a hajó sajtófőnöke hozzátette: öt év alatt számos kiemelkedő produkciót, világsztárt láttak vendégül az eletronikától a jazzen át minden műfajban. 

Tíz év alatt közönségünk örömére nagyszerű kapcsolatokat építettünk ki a partnereinkkel, érezzük a köz bizalmát. Koncertjeink leginkább sorozatok formájában valósulnak meg. A Polar Beat például skandináv országok könnyűzenéjét, jazzmuzsikáját és egyéb zenés műfajait mutatja be.

Rendkívül jó a kapcsolat a magyarországi diplomáciai képviseletekkel és kulturális intézményekkel. Az osztrákok mellett együttműködünk a csehekkel, a franciákkal és más nemzetek hasonló intézményeivel. Jó néhány alkalommal az Európai Unió is támogatta a hajó aktivitását – mondta még el Vasák Benedek.

A budai XI. kerület önkormányzatával közös munka eredménye az Újbuda Jazzfesztivál. Sajnos, a fővárossal nem sikerült közvetlen kapcsolatot teremteni; időközben megszűnt a My City/ Az én városom-sorozat támogatása. Ezért különösen kár, mert a már nemzetközi hírnevű A38 egyúttal Budapestet és Magyarországot is népszerűsíti, ajánlja a világ figyelmébe, akárcsak a Sziget – érvelt Kozlov. Vasák hozzátette: tavaly ugyanakkor az A38 a budapesti hajóforgalom egyik kikötője lett, miáltal az intézmény dolgozóinak nagy álma vált valóra. 

Vasák Benedektől tudható, hogy befejeződött a koncertterem hang- és fényrendszerének korszerűsítése. Sok koncertfilm készül ott, amelyet HD-formátumban sugározhatnak a televíziók. Az évi mintegy 260 koncertfelvétel egyben dokumentumfilm is, ugyanis ha valaki évek múlva kulturális témában kutat, nem kerülheti meg ezt az archívumot. Hang és látvány tekintetében a fellépők, a közönség el vannak kényeztetve. Bár a koncertekről nem jelentetnek meg dvd-t, cd-t, sokan felhasználják az itt készült felvételeiket bemutatkozó, ajánló célra. Az Orszáczky Miklós koncertjéről készült dvd kivétel: digitális emlékműnek számít. Online-közvetítésről is szó van: a világ egyik nagy internet-szolgáltatójának segítségével egy héten keresztül koncerteket sugároznának a hajóról.

A kiállítótérben kortárs magyar művészek mellett rendszeresek a nemzetközi művészi bemutatók. Az elismerésekre a hajó munkatársai büszkék, különösen azért, mert a közönség és a szakma rendkívül pozitív véleménye egybecseng az A38-ról. A rendezvények közönségét a programok határozzák meg. A sok itt dolgozó, tanuló külföldi egy-egy nemzeti programhoz időzíti a látogatását.