
Kevés szakma van a világon, amely nem futószalagon termeli termékeit, ahol a mester keze munkája döntő jelentőségű. Ezek egyike a hegedűkészítőé. Szombat délutánonként hazai műhelyek mutatják be hangszereiket. A mesterek beszélnek az általuk készített instrumentumokról és egyúttal bemutatják őket.
A hangszereket ki is lehet próbálni, valamint a szalon-koncerteken délután és este olyan szakavatott együttesek – a komolyzenészek az álluk alatt tartva, a népzenészek pedig a vállgödörbe szorítva – szólaltatják meg a hangszereket. Fellépnek a Kodály Quartet, Földesi Lajos és tanítványa, az Accord vonósnégyes, a Muzsikás együttes és az erdélyi zenészek klubjának muzsikusai. Remekműveket lehet hallgatni, és hegedűk titkai nyílnak meg a hallgatók előtt.
Bár a hangszerkészítők és zenészek programját társítják egy másik, a gazdag szakmai tudást nem nélkülöző mesterség, a borászok munkájának eredményevel is. Szombat délutánonként három órától más-más hazai termelő borait töltik a poharakba: a nagyszerű hangszerekhez és a jó zenéhez, finom, értékes borokat kínálnak. A bor sajátos hangulatot, kapcsolatot teremthet a zene és a befogadó között.
A részletes program: február 11., február 18., február 25.

