Fonogram – Magyar Zenei Díj: még várják a nevezéseket

A MAHASZ tájékoztatása szerint a díjátadó gála alapvetően megújul. A díj elsődleges célja: az előző év legkiemelkedőbb zenei teljesítményeinek elismerése. Bár a helyszín jól ismert, a gálára vadonatúj közegben kerül sor a magyar zenei élet fontos szereplőinek részvételével.

 

A szavazásban, a kategóriánkénti legjobbak kiválasztásában az idén is több száz zeneipari szakember (producerek, koncertszervezők, zenei újságírók stb.) vesz részt. A kétfordulós szavazáson a benevezett előadók, kiadványok közül a szakmai szavazatokat és az eladásokban mért közönségsikereket figyelembe véve, minden kategóriában öt jelölt jut tovább a második fordulóba, ahol már a szűk, felkészült szakmai bizottság tagjai választják ki a végső győzteseket.

A szavazási procedúra első fordulója március közepén kezdődik, addig is folyamatosan zajlanak a nevezések. A Fonogram – Magyar Zenei Díjra az előző két naptári évben megjelent bármilyen kiadvány nevezhető.