Fűtési balesetek – a PB-palackokról üzemeltett készülékeket is ellenőriztetni kell

A törvény öt évben szabja meg a gázkészülékek ellenőrzésének ritmusát, a gázszolgáltatók és készülékgyártók 
azonban az évenkénti, vagy legfeljebb kétévenkénti ellenőrzést javasolják − mondta el a legnagyobb hazai PB-gázforgalmazó Prímagáz Hungária Zrt. üzemeltetési igazgatója. Kirilly Tamás szerint a palackos gázról működő készülékeket éppen olyan gyakorisággal kell(ene) megvizsgáltatni, ellenőriztetni, mint a vezetékes földgázzal 
működtetetteket.A gyártók ugyanis nem készítenek külön „palackos” gázkazánt, vagy konvektort, a propán-bután-üzemhez mindössze a fúvókákat kell kicserélni, amit többnyire a gyártó a vásárláskor mellékel. Tehát nem kétféle készülékről van szó, és a PB-gáz esetleg nem megfelelően távozó égésterméke vagy szivárgása éppolyan veszélyes, mint a vezetékes gázé.

Egy néhány ezer forintos vizsgálatról van szó, ami bár sokaknak nem kis kiadás, viszont létfontosságú lehet. A 2–3 évesnél régebbi készüléket, ha szakember még nem vizsgálta át, haladéktalanul ellenőriztetni kell − figyelmeztet a szakértő.