Az Éjszakai ragadozók a szabályt erősítő kivétel. Egy jómódú műkereskedő, Susan éli a maga életét: nagyváros, álomotthon, személyzet, luxusautó, aztán egykori férjének kézirata visszarántja a kiszolgáltatottság világába. Vele együtt a néző is időcsapdába zuhan, figyelnie kell, minden apró rezdülésnek, mondatnak jelentősége van, nincs hiányérzet, ennél jobbat, hitelesebbet több pénzből sem lehetne csinálni.
A film címe a leendő regény címe. Nem új keletű a történet, hasonló rémséggel tele a padlás, két nő, anya és lánya elrablása, megerőszakolása, majd megölése aligha eredeti ötlet, most mégis úgy szembesülünk a gonoszsággal, mintha először látnánk.
Stáblista? Fontos, de nem elsődleges. Ez a film nem a szereplőkről, nem a forgatókönyvről, nem a történethez illő képekről, zenéről szól, hanem a mozgókép csodájáról. Valaki kitalálja, más megvalósítja, a néző pedig álmélkodik, hogy mire képes az emberi elmével felturbózott technika. A thriller szerelmesei jól tudják, nehéz a műfaj követelményeinek megfelelni. Lehessen izgulni, borzongani, és az sem baj, ha a vége felirat után egy kicsit beszélgetünk magunkkal. Ilyenkor nehéz elkezdeni, gombóc a torokban, még a levegőt sem úgy vesszük, ahogy máskor. Ahány néző, annyi látószög. Egy a történet és mégis ahány ember, annyi mese, ha visszaidéznénk a látottakat. Emberrablás, közúti kalózkodás a hívó szó, pedig a rejtett üzenet rólunk, esendőkről, halandókról szól, önvallomásra késztet: jók vagyunk vagy rosszak? Szépek, esetleg csúnyák? Gyávák, és ha igen, meddig?
Az éjféli ragadozók maga a kommersz, művészi kivitelben. A rendező Tom Ford egy nagy előd, a világhírű Hatosfogat John Ford nevét viseli, nyíltan vállalja másságát, és ahogy Hitchcock filmjeiben a mester, a homoszexualitás az ő filmjeiben is jelenést kér. Női torzói azt sugallják, hogy Antonioni, Fellini iskolájában koptatta a padot, szabadidejében Polanski óráira járt, az autós üldözést pedig Spielbergtől tanulta.
A női főszereplő, Amy Adams esztendők óta lohol az Oscar-díj után, gyakori jelölt, örökös lemaradó, ez a leosztás Susannal is elképzelhető. Jake Gyllenhaal az író, a diákkori szerelem megformálója sokadszor bizonyít, kaphat bármilyen munkát, megéri a pénzét. A sok világsztár közé fészkelődik Michael Shannon. Valódi koránál jóval öregebb, betegebb nyomozója teszi igazán hitelessé a filmet. Megy a maga végzetes útján, ahogy a világ: rossz irányba…
Éjszakai ragadozók: színes, feliratos amerikai thriller. Austin Wright „Tony and Susan” című regénye alapján a forgatókönyvet írta Tom Ford. Fényképezte: Seamus McGarvey. Producerek: Tom Ford, Robert Salerno. Rendezte: Tom Ford. Magyar szöveg: Speier Dávid. Szereplők: Amy Adams, Jake Gyllenhaal, Aaron Taylor-Johnson, Michael Shannon.
A film szerepelt a 73. Velencei Filmfesztivál versenyprogramjában, és elnyerte a zsűri nagydíját.
Eredeti cím: Nocturnal Animals. Gyártó: Universal, 2016. Korhatár: 16. Országos bemutató: 2016. november 17. Bemutatja a UIP-Duna Film.