Szeptember 2-án, 3-án, 9-én, 10-én, valamint 16-án a Gemenci Erdei Vasúttal indulnak a csoportok. Emellett a szombatokon, szeptember 3-án és 10-én lovas fogattal is elindulnak a túrák, ezért nagyon fontos, hogy ezekre a kirándulásokra az érdeklődők idejében jelezzék szándékukat, mert a részvétel korlátozott.
A Gemenc Zrt. Ökoturisztikai Központjából, Pörbölyről délután öt órakor indulnak a túrák. A kalandra vágyók először egy trófeabemutatót tekinthetnek meg, majd Mosonyi Szabolcs „A gemenci szarvasok” című természetfilmjét. Ezt követően indulnak a csoportok kisvasúttal a gemenci rengetegbe, hogy megtapasztalják a szarvasbikák bőgésétől zengő erdő különös hangulatát. Mindezek után a túrázók várhatóan este kilenc óra körül érkeznek vissza az Ökoturisztikai Központba.