A közönség által legjobbnak ítélt három mű alkotója különleges munkalehetőséget kap: díjazás ellenében, egy-egy három perces animációt készíthetnek a budapesti Vörösmarty téren található Gerbeaud-házra, amelyet a karácsonyi vásár alkalmával egy hónapon át láthatnak majd az érdeklődők – adták hírül közleményben a szervezők.

A zsűri által legjobbnak ítélt mű készítője egy egymillió forint értékű laptoppal, az ezüstérmes egy több mint fél millió forintot érő projektorral, a harmadik helyezett pedig egy csaknem 400 ezer forintos videokeverővel térhet haza.
    

Bordos László Zsolt nemzetközileg elismert videomapping művész szakértőként és zsűritagként is részt vesz a bírálásban. A művész cége által felajánlott különdíj nyertese szerződést kap egy projektmunkára a Bordos.ArtWorks vállalathoz, ahol Bordos László Zsolttal dolgozhat együtt.
    

Az idei Paint Up! döntő a Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál nyitó eseménye lesz, a pályázóknak a Műcsarnok 1000 négyzetméteres főhomlokzatához igazodó, három perces, zenei aláfestéssel ellátott „épületmozgató” animációt kell tervezniük. A pályázatok leadási határidejét a nagy érdeklődésre való tekintettel a szervezők szeptember 24-ig meghosszabbították.
    

A nyílt verseny részleteiről ezen az oldalon lehet tájékozódni.