Ghymes-fesztivál a Balaton-felvidéken

A Szarka fivérek.A Szarka testvérek rengeteg energiát fektetnek be évről-évre, hogy megvalósítsák a Ghymes-fesztivált. „Sikerült hagyomány teremtenünk. Ez volt a célunk. Egyáltalán nem bánjuk, hogy sok időt és erőt fordítunk a szervezésre, hiszen kétszer annyit kapunk vissza a látogatóktól, és persze mi is nagyon jól érezzük magunkat ez alatt a három nap alatt. A fesztivál a mi természetes közegünk, itt érezzük igazán a művészet és az ember szabadságát” – jelentette ki Szarka Gyula. A Ghymes-fesztiválokat minden alkalommal kiemelt érdeklődés kíséri. 

Az első napon, július 5-én, pénteken a hegymagasi Szent György pincénél a Tabulatura együttes nyitja a fesztivált, ugyanez a zenekar este koncertet ad, majd közreműködésével reneszász táncházat rendeznek. Lesz az első napon étel- és borkóstoló a Szent György-hegy nedűiből. A kóstolók helyszíne az Angyal, a Nyári, a Szent György-pince és Szarka Gyula pincéje. Lesz küözönségtalálkozó Szarka Tamással, a Csavar Színház bemutatja Petőfi Sándor A helység kalapácsa című művét.

Július 6-án, szombaton geotúrára várják a mozgásra vágyókat, és lesz zenés tapolcai séta is a Magyarhang zenekarral, amely érinti a város nevezetes pontjait. Délután zenés borkóstoló várja a vendégeket Szarka Gyula hegymagasi pincéjében. A BorFolk zenekar koncertje, a Csavar Színház előadása (Csokonai Vitéz Mihály: Dorottya), majd a házigazda Ghymes együttes 30 Fényév című kocertje, végül táncház Magyarhang zenekarral a szombati program. Július 7-én, vasárnap Hegymagason, a Lengyel kápolna előtti téren fesztiválzáró szentmisét tartanak.

A három nap alatt kiállítások (Karika Lívia és Simon Anikó mandala- és üvegfestő, Szarka Zsuzsa szalag-Zzsinór ruhái, Eperkollekció című kiállítás, tájfestészet a Hegymagasi Művésztelep közreműködésével. A programot az elmaradhatatlan kirakodóvásár, kézműves foglalkozás, s persze lacikonyhák és borkóstolók sora egészíti ki.

A Ghymes-fesztivál a badacsonyi borvidék egyik legüdítőbb programja. Felkeresését egyaránt ajánlják családosoknak, szórakozni és kulturálódni vágyóknak, magyaroknak és külföldi turistáknak.

A Ghymes-fesztivál helyszíne.