Annak kapcsán idézték fel ma az egykori „ideg- és elmekórház” emlékét, hogy Balog Zoltán erőforrás-miniszter átadta az új Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet (OPAI) alapító okiratát Németh Attilának. A Nyírő Gyula Kórház főigazgató-főorvosa ebből az alkalomból elmondta: egyelőre nincs szó az ágyszám növeléséről; a fejlesztés a speciális ambulanciákra és a pszichiátriai sürgősségi betegfogadó részlegre irányul.
Az eseményen részt vett Soltész Miklós egészségügyi államtitkár érthetőnek nevezte, hogy a 145 esztendővel ezelőtt, 1868-ban megnyílt Lipótmező bezárása indulatokat keltett annak idején. Maga is megfordult valaha – még medikusként – az épületben, járt a múzeumnak használt kápolnában, ahol a többi között a háborús bűnös Szálasi Ferenc elmeorvosi értékelését és a művészetterápia keretében készült festmények, rajzok garmadát őrizték. A sárga ház helyreállítása, felújítása legalább 30 milliárd forintba kerülne, s kérdéses: vajon fel lehetne-e még támasztani világszínvonalú szellemiségét?
Az OPNI megszüntetésének egyik érve hat éve az volt, hogy a 21. században már nincs szükség gigatébolydára, ehelyett történjék a betegellátás az ország többi kórházában és a járóbetegek szakrendelésein. Az államtitkár mindamellett fontosnak tartotta hangsúlyozni: át kell venni a lipótmezei intézmény szakmai hagyatékából mindazt, ami ott jó volt. Időközben a Semmelweis-terv is célul tűzte ki a hazai pszichiátriai ellátórendszer megerősítését. Ami most égetően szükséges, hiszen Magyarországon kiugróan magas a mentális betegek száma; szinte népbetegség az alkoholizmus, s egyre több embert érintenek neurológiai problémák.
Az ágyszámok csökkenése miatt Magyarország a 23. helyre csúszott vissza Európában a pszichiátriai fekvő betegek ellátásának tekintetében. Szükségesnek ítélték tehát egy új és korszerű, azaz betegközpontú pszichiátriai intézmény-hálózatot kialakítását. Ehhez az elképzeléshez jól illeszkedik az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet (OPAI) létrehozása a Nyírő Gyula Kórház területén.
Mint a mai átadó-megnyitó ünnepségen is elhangzott: a jövőben olyan szakambulanciákat és szakosított részlegeket alakítanak itt ki, amelyek ma még nem, vagy nem elegendő számban léteznek az országban. E részlegeken a terápia-rezisztens depresszió, a kényszerbetegség, az anorexia és a bulímia nervosa, a játékszenvedély által érintett betegeket kezelik majd, és itt történik majd a többi között a rehabilitációban részesülő drogbetegek detoxikálása, a daganatos betegek pszichés vezetése is.
Szóba került egy pszichiátriai sürgősségi betegfelvételi részleg kialakítása, ami tehermentesíthetné a fekvőbeteg osztályokat, és egy olyan új részleg is, amely a pszichoszomatikus betegek átfogó ellátásáról gondoskodnék.
A Nyírő Gyula Kórházban, illetve az itt megalakuló Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézetben dolgozóknak összetett lesz a feladatuk. Gondoskodniuk kell egyfelől a területi ellátásról, másfelől az OPAI módszertani, betegellátói, kutatói és oktatói teendőit is el kell látniuk a jövőben.