Szeptember második szombatja az elsősegélynyújtás világnapja. Hazánkban évente 24-25 ezren veszítik életüket az otthonukban, boltban, közterületen, munkahelyen, iskolában hirtelen szívhalál miatt. Ha ezekben az esetekben azonnal megkezdődnék az újraélesztés, nagyobb lenne a túlélés esélye. A Groupama Biztosítónak a Magyar Resuscitatiós (újraélesztési) Társasággal partnerségben megvalósuló életmentő-programjának célja, hogy minél többen legyenek képesek segíteni a bajba jutott, ám újraélesztéssel megmenthető embertársaikon.
A hirtelen szívmegállás az egyik vezető halálok ma Magyarországon; túlélési aránya alig javult a múlt évtizedben annak ellenére sem, hogy az ilyen betegek egészségügyi szakemberek által történő ellátása rengeteget fejlődött. Kulcsfontosságú ugyanis az, hogy a nem egészségügyi szakemberek, vagyis laikusok milyen elsősegélyt és alapszintű ellátást tudnak biztosítani a hirtelen szívmegállást szenvedett betegeknek a szaksegítség megérkezéséig. A laikusok nagyon egyszerű lépésekkel, az ún. túlélési lánc idejében történő megkezdésével életet menthetnek. Fontos, hogy idejében felismerjék a szívmegállás jeleit, értesítsék a mentőt és megkezdjék a mellkasnyomásokat.
Egymillió életmentő
A 11 országban jelen lévő nemzetközi biztosítótársaság két évvel ezelőtt medkezdett életmentő programjával legalább egymillió embernek szeretne segíteni az életmentő technikák elsajátításában ott, ahol jelen van. Magyarországon máris ezrek vettek részt a Magyar Resuscitatiós Társasággal partnerségben megszervezett ingyenes oktatásokon, aminek célja, hogy gyakorlatilag mindenki (tehát egészségügyi szakképesítéssel nem rendelkezők is) képes legyen segíteni az újraélesztéssel megmenthető embertársaikon.
Fontos az újraélesztés iskolai oktatása
Nemzetközi és hazai tudományos vizsgálatok is bizonyították, hogy a lakosság újraélesztésre történő alapszintű képzésének egyik leghatékonyabb módja a már gyermekkorban megkezdett oktatás. Skandináviai iskolákban tanított alapszintű újraélesztés-képzés hatására örvendetesen megnőtt a laikusok által végzett szakszerű újraélesztések száma. Az iskolai újraélesztés-oktatás előnye, hogy széles körben, már gyerekkorban megalapoz egy fontos gyakorlatot és tudást.
Dr. Kovács Enikő PhD., a Magyar Resuscitatiós Társaság elnöke szerint a gyerekek fogékonyak, így a fontos lépéseket, mint a korai felismerés és azonnali segítséghívás, akár óvodás és kisiskolás korban is képesek elsajátítani. Hatékony mellkasnyomásra pedig már 12 éves kortól képesek. A Magyar Resuscitatiós Társaság mindezek függvényében fontos küldetésének tartja, hogy előmozdítsa az iskolai újraélesztés oktatás terjedését. Ennek jól bevált módszere, hogy pedagógusokat, kortárs oktatókat képzünk az Európai Újraélesztési Tanács ajánlásainak megfelelően arra, hogyan oktassák szakszerűen az iskolákban az alapszintű újraélesztést.
Akár kilencedikes diákok is oktathatják társaikat
A Groupama Biztosító az idén az oktatási intézményekre is kiterjesztette életmentő programját: ingyenes képzést nyújt a jelentkező iskolák önkéntesei számára. A program segítségével nem csak pedagógusok válhatnak életmentő oktatókká, miután az oklevéllel tanúsított, egynapos intenzív tanfolyamon már a kilencedikesek is részt vehetnek. A cél, hogy alapkészségként – kortól függetlenül – minél többen rendelkezzenek azokkal az alapismeretekkel, amivel megmenthető egy családtag, barát, akár egy idegen – EMBER – élete.
A biztosítótársaság az oktatók képzése mellett az ismeretek átadásához szükséges eszközökkel is ellátja az iskolákat: a gyakorláshoz 4 gyakorlóbabát, és 2 egyszerű, papíralapú defibrillátor-trénert adományoz a részt vevő intézményeknek.
A Groupama Biztosító a Magyar Resuscitatiós (újraélesztési) Társaság közreműködésével folytatja az életmentő program megvalósítását. Ezen az email-címen várja az oktatási intézmények jelentkezését a szeptember 28–29-i, sőt, már a jövőre megvalósuló ingyenes képzésekre.